Találkozó

2022.05.25. 18:19

Ismét találkoztak a Balassagyarmati Volán egykori labdarúgói

Hagyományos, évenkénti baráti találkozójukat tartották a minap a Balassagyarmati Volán egykori labdarúgói.

H. H.

A Balassagyarmati Volán régi focistái kedélyes találkozón idézték a múltat

Forrás: NMH | Fotó: H. H.

A régi játszótársak már közel húsz esztendeje rendezik meg összejövetelüket, és még a járványhelyzet sem tántoríthatta el őket, hogy felidézzék közös emlékeiket. A korábbi esztendőkben még egy vidám labdakergetés vezette fel a találkozót, ám már második alkalommal csak egy ízletesen elfogyasztott vacsora közben és után beszélgettek, főhajtással tisztelegve azok előtt, akik már nincsenek az élők sorában. 

Az Ipoly-parti város egyik vendéglátóhelyén ezúttal közel kéttucatnyi volános tag jelent meg. A szervezők nevében dr. Halász Zsolt balhátvéd, a Balassagyarmati Törvényszék nyugalmazott elnöke fogalmazott meg néhány gondolatot a többieknek, visszatekintve a kezdetekre, utalva rá, milyen körülmények között született meg a baráti találkozó ötlete. 

A társaságban ott volt például Szalai István, aki a volános kezdetek után jutott el a BSE, majd később az NB I.-es Diósgyőri VTK együtteséig, és kedélyesen tereferélt a társaságban az együttes korábbi edzője, Tományi Pál is. A korelnök, a nyolcvankét esztendős Pál Márton, a szintén rendkívül jó memóriával megáldott Balla Sándorral együtt több fontos mérkőzésre szinte percről percre emlékezett.

Ilyenek voltak a városi rivális, a Balassagyarmati SE alakulatával vívott összecsapások, amelyeket ezernél több szurkoló nézett végig az 1974/75-ös idényben. Dr. Halász Zsolt hozzátette, a találkozó sikere és népszerűsége jelzi, milyen összetartó közösség alakult ki volános berkekben, kár, hogy a közlekedési vállalat vezetősége a hetvenes évek végén úgy döntött, nem működteti tovább a csapatot. Az örökifjú férfiak befejezésként a régi sláger szövegével búcsúztak: „jövőre, veletek, ugyanitt”. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában