Időjárás

2022.06.28. 07:47

Mozgalmas nap vár a nógrádiakra, zivatarok miatt riasztást, hőség miatt figyelmeztetést adtak ki

A délelőtt folyamán a Dunántúl északkeleti, keleti felén, a Duna vonalában, valamint az Északi-középhegység nyugati felében előforduló zivatarok fokozatosan gyengülnek, megszűnnek. Közülük egyet-kettőt kezdetben még intenzív csapadék, viharos széllökés, kisebb eséllyel apró szemű jég kísérhet.

Nool

Forrás: MW

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a késő délutáni, kora esti óráktól főként a Dunántúl nyugati, északnyugati megyéiben pattanhatnak ki zivatarok, melyek azonban hevesebbek is lehetnek, viharos kifutószél, jégeső és intenzív csapadék társulhat hozzájuk. Kialakulásuk helye és pályája azonban bizonytalan, egyes forgatókönyvek szerint az előfordulásuk az országhatáron kívül valószínű.

Tovább fokozódik a hőség, a napi középhőmérséklet az ország döntő részén meghaladhatja 25 fokot, elsősorban az Alföldön a 27 fokot is.

A Köpönyeg szerint a sok napsütést gomolyfelhők zavarják, és főleg az északi tájakon alakulhat ki zápor, zivatar. A szél csak zivatarok környezetében erősödik meg. 35 fok körüli országos hőség lesz. Szerdán napos, gomolyfelhős, igazi strandidő lesz. Esetleg a Nyugat-Dunántúlon fordul elő zivatar, zápor. Tovább fokozódik a rekkenő hőség: délen 37-38 fok is lehet! A délkeleti szél néha megélénkül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!