Biztonságos vakáció

2022.07.04. 12:33

Hasznos ismeretekkel gazdagodnak a bátonyi rendőrök jóvoltából a táborozók

Hosszú évek óta érdekes és hasznos programokkal színesíti a tanulók számára a nyári szünet mindennapjait a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság. A Biztonságos Vakációért Hét elnevezésű tábor 2005 óta várja az általános iskolás diákokat, minden évben más településen. Idén a bátonyterenyei Ady Endre Művelődési Központ ad otthont a rendezvénynek.

Gulyás Edina

Rendőrségi tábor vette kezdetét Bátonyterenyén

Fotó: Hüvösi Csaba

– A gondtalan kikapcsolódás mellett hasznos információkkal és tudással gazdagodhattok az itt töltött napok alatt – intézte szavait a táborozókhoz a megnyitón Zahorecz Sándor rendőr ezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese. 

– A kollégáktól hallott tanácsokat, gondolatokat és intelmeket a tanév során hasznosíthatjátok majd. Az ismereteket játékos feladatokat megoldva, szinte észrevétlenül sajátíthatjátok el – tette hozzá.

Fotó: Hüvösi Csaba

Letovai Zoltán, a város alpolgármestere arról beszélt, hogy a táborban töltött öt nap alatt az az elsődleges szempont, hogy jól érezzék magukat a gyerekek. Azonban az is nagyon fontos, hogy a vakáció idején is biztonságban legyenek a diákok. Ehhez megfelelő ismereteket szerezhetnek a fiatalok. 

– Mindezeken túl jó alkalom a tábor arra is, hogy akár életre szóló barátságok szülessenek – fogalmazott az alpolgármester. 

Fotó: Hüvösi Csaba

A bátonyterenyei térség településeiről mintegy hatvan diák vesz részt a színes programokon, amelyben helyet kap a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének elsősegélynyújtó bemutatója, kézműves foglalkozás, a nógrádi vár és arborétum látogatás is. A gödöllői reptéren a felhők közé emelkednek, majd vonatra is ülnek a fiatalok – tájékoztatott Gergely Annamária rendőr százados, aki főszervezőként a kezdetek óta nagyon sokat tett a rendezvény sikeréért. Mivel azonban hamarosan Fejér megyében teljesít majd szolgálatot, Homonnainé Szűcs Márta rendőr őrnagy veszi át tőle a jövőben a tábor szervezését. 

– Minden gyerkőc ajándékkal tér haza a program végén, ami az azt támogató cégeknek és magánszemélyeknek, valamint a Bátonyterenye és Környéke Közbiztonságáért Alapítványnak köszönhető – közölte Gergely Annamária. 

Fotó: Hüvösi Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában