Tanulás

2022.09.23. 19:39

Művészetekben és sportban is elöl jár a ságújfalui iskola

Az iskola a környező településeken is népszerű.

Szenográdi Ferenc

Dénes László, az általános iskola igazgatója

Forrás: Nool

Fotó: Sz.F.

– A tankerületnek köszönhetően, a nyári szünetben iskolai költségvetésből kifestettük az osztálytermeket, folyosókat, az alsó tagozatos diákok részére elkészült egy homokozó az udvaron, az épületben pedig egy játékkuckó – mondta Dénes László, a ságújfalui általános iskola igazgatója. 

Hozzátette, hogy egy okostantermet is kialakítottak, ahol laptopok, tehát modern technika áll a tanulók rendelkezésére. – A többi tantermünk is jól felszerelt, rendelkezünk a kor követelményeinek megfelelő felszerelésekkel, digitális táblákkal – tette hozzá, megjegyezve, hogy mint a megye és az ország iskoláiban, náluk is fennáll a pedagógushiány. Céljuk, hogy ennek ellenére maradéktalanul ellássák a feladatokat. Óraadókat alkalmaznak, s kollégái többletmunkát vállalnak a napi feladatok ellátásához. Mindez azt jelenti, hogy a pedagógusok túlterheltek, kevesebb idő jut számukra a szabadidős tevékenységekre. Mindezek ellenére azon vannak, hogy az oktatás színvonala ne csökkenjen.

Furulya és foci

A bátonyterenyei Erkel Ferenc Művészeti Iskola telephelyeként a tanulók furulyázni, zongorázni tanulhatnak Ságújfaluban, és képzőművészeti képzésben is részesülnek. Továbbra is tanítanak néptáncot, amelynek oktatója iskolájuk alkalmazottja, Sárközi-Takács Bernadett táncpedagógus. Az iskola galériája is működik, ahol a megye kortárs alkotóinak munkáiból rendeznek kiállításokat. A galéria több szempontból is fontos az iskola életében.

Egyfelől hozzájárul a diákok esztétikai neveléséhez, másrészt a tanulók megismerhetik megyénk jeles alkotóit, s nem utolsósorban a galéria az iskola színvonalát is növeli. 

Mindezek mellett különböző sportolási lehetőségeket biztosítanak a gyermekek számára. A fiúk körében népszerű a labdarúgás, öt csapattal vesznek rész a Bozsik-programban. A közösségi teremben asztalitenisz és egyéb játékok állnak a tanulók rendelkezésére. 

Az iskola a környező településeken szintén népszerű. Több községből is Ságújfaluba járnak iskolába a gyermekek. Az intézményvezetés, a tantestület célja, hogy megőrizzék a színvonalas oktató-nevelő munkát, s ne csökkenjen az iskola elismertsége.

Címkék#iskola

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában