Lopás

2022.11.26. 11:07

Hárman párban: szeszes italokat és egy hátizsákot is elloptak a nógrádi tolvajok

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság lopás vétség és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 20 éves egyházasgergei férfi ellen, míg lopás vétség miatt egy 39 esztendős ipolytarnóci nővel, továbbá lopás bűntett miatt egy 56 éves salgótarjáni férfival szemben.

Nool

Forrás: police.hu

– Az egyházasgergei lakos a napokban, a délutáni órákban 39 éves társával betért az egyik salgótarjáni bevásárló központba. Az áruk között sétálva több üveg szeszes italt vettek magukhoz, amelyekről levágták az áruvédelmi eszközt, majd azokat a férfi a ruházatába, a nő pedig a nála lévő táskába rejtette – tájékoztatta portálunkat Buda Gábor, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Hozzátette: ezt követően a kassza vonalát elhagyva megpróbáltak az üzletből fizetés nélkül távozni, azonban a biztonsági őr felszólította őket. A férfi ennek nem tett eleget, és az üzletből az értékekkel együtt elszaladt, míg társa visszaadta az italokat.

A 20 éves terhelt megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy pár nappal korábban a másik, 56 éves társával egy hátizsákot lopott el. A két férfi a megyeszékhely belterületén sétálva az üzlet üveges ajtaján keresztül meglátta a felügyelet nélkül hagyott táskát. Míg az 56 éves elkövető az utcán figyelt, addig a 20 éves férfi bement a hátizsákért, és azt a benne lévő készpénzzel és személyes iratokkal együtt ellopta. A közelben abból 150 forint összegű készpénzt és dohányterméket vettek ki, majd a többi értéket egy padon hagyták, amelyet a hatóság tagjai megtaláltak és lefoglaltak.

A rendőrök a két férfit és a nőt elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában