Hagyomány

2022.11.29. 09:59

Lelki fájdalma miatt mondott le a népviseletes babák készítéséről a rimóci szépkorú

Laczkó Andrásné életének 89. évében már nem foglalkozik a helyi népviseletbe öltöztetett babák készítésével. A lakásban lévő számos baba, a munkáját elismerő oklevelek sokasága tanúskodik arról, hogy egykor, fiatal korában sok szép alkotás került ki a keze alól.

Sz. F.

Laczkó Andrásné több díjat is nyert babáival

Forrás: Nool

Fotó: Sz. F.

– Fiatal koromban népviseletben jártam, s arra gondoltam, hogy babák formájában megörökítem falunk népviseletét. Az embereknek tetszett a munkám, megdicsértek, ami további önbizalmat adott készítésükre – mondta. 

A mezőgazdaságban dolgozott, de jó pár éven át bedolgozóként a Szécsényi Palóc Háziipari Szövetkezetnek is készített darabokat nagy szeretettel. Salgótarjánban a KIOSZ székházában rendezett kiállításon első díjas lett az egyik babája. Az erről tanúskodó oklevél is előkerült a számos többivel együtt. 
Szeretett énekelni és táncolni, ezért a helyi Gyöngyösbokréta Egyesülethez is csatlakozott, jól érezte magát a közösségben. A harmadik Vass Lajos Népzenei versenyen arany minősítést kapott, és 2006-ban Egerben is arany oklevéllel ismerték el tehetségét. Szintén oklevéllel jutalmazták a palóc hagyományok megőrzéséért kifejtett tevékenységét. Szeretett varrni, hímezni, de mindig a családja és a munkája volt számára a legfontosabb. A legnagyobb szíve fájdalma, hogy férjét, akivel boldog házasságban élt, 2011-ben elveszítette. 

– Higgye el, nincs annál nagyobb fájdalom, mint elveszíteni azt, akivel boldog házasságban éltünk. Azonban még fájdalmasabb, amikor az ember a gyermekét temeti el, azt, akinek életet adott. Az egyik fiam 52 éves volt, a másik pedig 58, amikor végleg itt hagyott – mondta könnyekkel a szemében. Úgy véli, nemcsak az életkorával függ össze, hogy lemondott a babák készítéséről, a lelki fájdalma is közrejátszott benne.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában