Megfigyelés

2023.03.21. 18:15

Ez ám a teljesítmény! – Svájcból Nógrádig kóborolt a hím farkas

A Svájcban befogott és jeladóval ellátott ragadozó 700 kilométeres vándorlás után a Vértesben tűnt fel. Azóta is folyamatosan halad kelet felé, megjárta a budai agglomerációt is. A hím farkas jelenleg Nógrád keleti felén tartózkodik.

Nool

A Svájcban befogott és jeladóval ellátott „M237” hím farkas elérte a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területét, jelenleg Nógrád vármegye keleti felén tartózkodik, közölte a szervezet kedden a honlapján.

Mint írják: az Alpok déli vonulatainak vidékéről származó példány a Dunát átúszva, a Naszály (hegy) mellett folytatja útját. Igazgatóságuk működési területén évtizedek óta élnek farkasok, így a kóborló egyed aktivitása révén érdekes megfigyeléseket tehetnek. Legutóbb, március 17-én, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság adott hírt az állatról.

Hozzátették: a jelölt egyed tartamos nyomonkövetési lehetőségének és a vándorló farkas biztonságának növelése érdekében a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság felvette a kapcsolatot az illetékes vadászati hatósággal és a tájegységi fővadásszal.

Több száz kilométert tett meg

M237 - ez a „neve” annak a farkasnak, amelyik 2022 tavasza óta légvonalban több mint 700 kilométert tett meg. Az állat egy év alatt a svájci Graubünden kantonban található Surselva régióból egészen Budapestig vándorolt. A svájci farkasok védelmével is foglalkozó Gruppe Wolf Schweiz nevű szervezet a Facebook-oldalán nemrégiben egy térképet osztott meg, amelyen határozott piros vonal jelzi a farkas útvonalát. E szerint az állat járt a Vértes-hegységben is.

Nem ez az első eset, hogy farkas nyomaira bukkantak megyénkben. Tavaly február végén számoltunk be róla, hogy egy dámszarvas tetemét találták meg Nemti határában. A helyi vadászok feltételezése szerint farkas támadta meg. 

A szakemberek szerint ezek a ragadozók rendkívül rejtett és emberkerülő életmódot folytatnak, így a velük való személyes találkozás esélye minimális. Félni emiatt nem kell tőlük, azonban bizonyos óvatossági szabályokat, viselkedési etikettet érdemes betartani a farkasok járta területeken. Ezekről részletes leírás található az igazgatóság honlapján is.

Olvasónk nemrég Salgótarján környékén látott gyanús nyomokat, azonban akkor az igazgatóság munkatársa a fotók alapján megállapította, nem farkas járt a környéken:

Minap számoltunk be arról, hogy hosszú hónap után medvét is láttak Nógrádban:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában