Előadások

2023.05.30. 20:48

Már könnyedén rábukkanhatnak őseikre – előadásokon sajátították el a keresés fortélyait Salgótarjánban (fotók)

Több héten keresztül zajlott a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Vármegyei Levéltárában a Hetedíziglen projekthez kapcsolódó családtörténet-kutató előadás-sorozat.

G. K.

Több héten keresztül zajlott a családtörténet-kutató előadás-sorozat

Forrás: Nool

Fotó: Vendel Lajos

Az érdeklődők az első alkalommal betekintést nyerhettek a családfakutatás rejtelmeibe, elsősorban az online lehetőségekkel ismerkedhettek meg.

– Kovács Krisztián előadásában sok hasznos tanácsot adott az első lépésekhez, mivel érdemes elkezdeni egy ilyen kutatást, értékes linkgyűjteményt mutatott be az online elérhető egyházi anyakönyvekről, adatbázisokról és segédletekről – mondta el portálunknak Gusztiné dr. Toronyi Judit, a Nógrád Vármegyei Levéltár igazgatója.

Hozzátette: a második alkalommal Galcsik Zsolt az anyakönyvi kutatások módszertanába vezette be a résztvevőket, majd egy játékos feladattal is készült. A jelenlévők csoportokat alkotva, élesben sajátíthatták el, hogyan kell hozzátartozókat, ősöket visszakeresni az egyházi anyakönyvekben. 

Mint megtudtuk: a harmadik alkalommal az érdeklődőket Sebestyén Kálmán kalauzolta az anyakönyveken kívüli források széles világába. Összeírásokon, urbáriumokon, iparlajstromokon, munkásigazolványokon, illetve gyászjelentéseken keresztül ismerkedhettek meg a jelenlévők a levéltári iratokban rejlő lehetőségekkel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában