Hírösszefoglaló

2023.06.03. 21:02

A nap legfontosabb salgótarjáni hírei egy helyen – 2023. június 3.

A szombati nap sem telt el eseménytelenül Nógrádban. Lássuk, hogy mi minden történt június 3-án!

Nool

A Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek alkotásaiból nyílt kiállítás minap a salgótarjáni Civil és Ifjúsági Házban. 

2010-ben nyilvánították június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává, amikoris az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékezünk.

Kivételes esemény, mondhatni ünnepség színhelye volt a minap a Dornyay Béla Múzeum, minthogy a messzi távolból, Chiléből származó ajándékot, egy nagy méretű festményt vehetett át az intézmény. 

A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum történetéről, az ott tárolt értékekről, illetve az intézmény által nyújtott lehetőségekről is beszélt a Hír FM és a Nool.hu közös műsorában dr. Shah Gabriella.

Ha az elsők között szeretnél értesülni Nógrád megye legfontosabb híreiről, lájkold a Facebook-oldalunkat, ha pedig esténként egyben szeretnéd átfutni a nap híreit, iratkozz fel a Nool.hu hírlevelére!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában