Rendezvény

2023.06.05. 18:05

Érthetetlen módon elvették a lakosságunk felét – hangoztatta Pásztó polgármestere

Pásztón is megemlékeztek Trianonról hétfő délután, amelynek a Kishegyen található Magyar Összetartozás Fogadalmi Hely adott otthont.

N. O.

Pásztón is megemlékeztek Trianonról hétfő délután

Forrás: Nool

Fotó: Hüvösi Csaba

A rendezvényen Farkas Attila polgármester úgy fogalmazott, hogy 103 évvel ezelőtt egy olyan békediktátumot írattak alá hazánkkal, amely egyszerűen érthetetlen, hiszen minket büntettek meg a legkeményebben, annak ellenére, hogy mi elleneztük legtovább, hogy kitörjön az első világháború. Hozzátette: akkor nem volt teljesen független állam hazánk, hiszen az Osztrák–Magyar Monarchiához tartoztunk.

– Érthetetlen módon elvették a lakosságunk felét, hárommillió magyar került a határokon túlra és elcsatolták az ország kétharmadát is. Nagyon szomorú dolog, hogy akik elvették hazánk területét most szövetségeseink, de akkor nem álltak ki a magyar határok sérthetetlensége mellett. A mai napig, ha nem is olyan nagy mértékben, de a legtöbb utód államban elnyomásban él a magyar kisebbség, hiszen Szlovákiában még érvényben vannak a Beneš-dekrétumok, Romániában például a mai napig büntetik azt, aki székely zászlót helyez el egy épületre, míg Kárpátalján zaklatják a lakosságot – fejtette ki Farkas Attila.

A polgármester arra is kitért, hogy sajnos Magyarországon a második világháború után a Kádár-rendszer legnagyobb bűne az volt, hogy a lakosság feléből kiölte a nemzeti érzést, ezért napjainkban sokan azt vallják, hogy az Erdélyben élőket románnak nevezik.

Farkas Attila mondta el az alkalomra szánt gondolatait
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool

Mint mondta: még mindig több millióan vannak a határon túl, akik ma is magyarnak vallják magukat. A következő évszázad feladata pedig, hogy megmaradjunk, erősödjünk és még többen legyünk.

Az eseményen résztvevők megtekinthették Verseitek Dallama címmel Skoperda Nóra és Nagy Gergő irodalmi-zenés műsorát, valamint fellépett a Zsigmond Király Általános Iskola énekkara és a Mikszáth Kálmán Gimnázium és Kollégium tanulói is műsort adtak. A rendezvény zárásaként elhelyezték a megemlékezés virágait az összetartozás fogadalmi helyén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában