Létrehozva: 2022.08.12.
Módosítva: 2022.08.12.

Először beszélt felesége haláláról a TV2 egykori sztárja

Bozsó Péter tavaly júliusban veszítette el a feleségét, Urbán Andreát, aki éveken át ádáz harcot vívott súlyos betegségével.

Szerző Ripost

Bár a Jóban Rosszban Szlávik Jenője, azaz Bozsó Péter tudta, hogy imádott nején már nem lehet segíteni, és igyekezett felkészülni a legrosszabbra, mégis csak egy év elteltével érzi azt, hogy kezd kilábalni a gyászból, és képes beszélni a történtekről. Mindeddig hallgatott, csak a szeretteivel, legszűkebb baráti körével osztotta meg a fájdalmát, ám most a Blikkel kivételt tett, és először vallott arról, hogy van, amióta magára maradt a ma már 13 éves kamasz fiával.

Fotó: TV2

"Éveken át hősiesen küzdött Andi, de a végén már fel voltunk készülve az elvesztésére. Nehéz volt az elmúlt egy esztendő, de úgy érzem, most jutottunk el oda, hogy kezdünk felállni a padlóról. Kialakítottuk a fiammal az új életünket kettesben, és meg is szoktuk azt. A család és a barátok mellettünk állnak, mindenben támogatnak, segítenek minket. A szüleim szerencsére még fiatalok, jó erőben vannak, most ők a legnagyobb támaszaim. Ha napközben vagy esténként dolgoznom kell, azonnal jönnek, hogy vigyázzanak az unokájukra, amiért nagyon hálás vagyok nekik" – hangsúlyozta a színész.

Bozsót nagyon megviselte a felesége elvesztése, a gyászban a gyermeke és a munkája adta a legtöbb erőt.

"Bármennyire is magam alatt voltam, apaként muszáj volt összeszednem magam, hiszen a fiamnak szüksége van rám. Szerencsére jó a kapcsolatunk, barátok is vagyunk, így mindig minden jó és rossz dolgot meg tudunk beszélni. Tudom, hogy teljesen nem lehet pótolni az édesanyját, de érzelmileg igyekszem minden szeretetet és törődést megadni neki. Ő és a munka segített a történteket feldolgozni. Én olyan ember vagyok, aki nem tud pihenni, akkor érzem magam jól, ha dolgozhatok, ez az én terápiám."

Munkája pedig akad bőven a népszerű színésznek. Bár 16 év után megszűnt a Jóban Rosszban című napi sorozat, amelyben Péter a kezdetektől alakította Szlávik Jenő nyomozót, megkeresései azóta is bőven vannak.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd