Létrehozva: 2022.08.16.
Módosítva: 2022.08.16.

Kulcsár Edina: Úgy érzem, az én időm most jött el

Izgalmasan alakul Kulcsár Edina nyara. Az influenszer párjával, valamint gyermekeivel is külföldön vakációzott néhány napot, a két nyaralás pedig teljes mértékben feltöltötte az édesanyát, mint azt a Metropolnak elárulta.

Szerző Ripost

Kulcsár Edina évek óta idén először engedte meg magának a pihenést, ráadásul rövid időn belül két külföldi minivakáción is részt vett. Kedvesével, Varga Márk G.w.M-mel utazott Görögországba, majd utána két gyermekével, a négyéves Medoxszal és a kétéves Ninával, valamint édesanyjával és az egyik kolléganőjével is odalátogatott. Jóllehet, nem több hetes utakról, csipán néhány napos pihenésekről volt szó, Edina mégis feltöltődve érkezett haza, és már az itthoni terveire fókuszál.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

Romantikus nyaralás kettesben 

Edina és rapper kedvese év eleje óta alkotnak egy párt, szerelmüket pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy már össze is költöztek, a kezdeti támadások ellenére pedig a mai napig kitartanak egymás mellett. Kapcsolatukat a görögországi vakáció is megerősítette, ami ezúttal csak a pihenésről és az egymásra koncentrálásról szólt. 

Mind a két nyaralást néhány nap alatt szerveztem le. Márknak rengeteg fellépése van, ami miatt nehezebb tervezni, de sikerült Zakynthoson lefoglalnom egy last minute utazást négy napra. A gyerekeknek volt két hét szünetük ovi-bölcsi tekintetében, így az apukájukkal felosztottuk ezt az időszakot, Márkkal pedig úgy gondoltuk, hogy hasznosan töltjük azt az időt, amikor a kicsik nincsenek velünk. Abszolút tökéletesre sikerült a pihenés, de jó volt hazatérni, mert a gyerekek is nagyon hiányoztak, és a munka is várt már 

– árulta el a Metropolnak Kulcsár Edina. 

Mindig korán kel 

Kétgyermekes anyukaként Edina hozzászokott a koránkeléshez, de a kettesben töltött nyaraláson azért megengedett magának egy kis pihenést is.

Márk tovább aludt, de én általában már reggel hétkor ébren voltam, ami az én esetemben jónak számít, mert a kicsik miatt általában hajnalban ébredek. A páromat hagytam aludni, én pedig addig olvastam vagy a tájban gyönyörködtem. A hotel, ahol megszálltunk, csendes volt és nyugalmas, így mindketten feltöltődve érkeztünk haza. 

- mesélte.

 Medox és Nina első repülőútja

Nem sokkal ezután Edina a gyermekeivel is visszatért Görögországba. Egy gyerekbarát szállodában töltöttek néhány napot, de az utazás azért is számított különlegesnek, mert Medox és Nina életükben először ültek repülőgépen.

 "Úgy érzem, pont jó életkorban kapták ezt az élményt, mert kisebb korukban talán nem élvezték volna ennyire. Mivel két aktív gyerekről van szó, anyukám és a barátnőm is elkísértek, aminek köszönhetően felváltva pihenhettünk egy kicsit a gyerekek mellett. Jó volt együtt lenni, a kicsik is nagyon élvezték a nyaralást, a repülőgépen pedig elképesztően jól viselkedtek. Medinek annyira tetszett az az érzés, amikor felszállt a repülőgép, hogy felkiáltott: “Anya, ezt még egyszer!”. Rengeteg programon vettünk részt és bár az utóbbi években nem igazán engedtem meg magamnak a pihenést, a jövőben igyekszem kicsit megengedőbb lenni magammal is. Ami pedig még fontosabb, hogy sok-sok élményt adhassak a gyermekeimnek!"

Elült a vihar 

Bár év elején Edina és Márk sok támadást kaptak, amikor nyilvánosságra hozták a kapcsolatukat, a nehéz időknek vége; a közvélemény megnyugodott, és így végre ők is átadhatták magukat a boldog időszaknak. 

Már nagyon régóta úgy élem az életemet, hogy nem foglalkozom az idegenek véleményével. Tudatosan elzárkóztam ettől, és most már azt is sokkal jobban szűröm, hogy mit osztok meg a nyilvánossággal. Idő kellett ahhoz, hogy rendbe tegyek magam körül bizonyos dolgokat. Korábban sokszor mosolyogtam akkor is, amikor nem voltam jól, de mára ez megváltozott. Szeretnék kicsit jobban visszatérni a követőimhez, immár teljes nyugodtsággal. Úgy érzem, az én időm most jött el

 – fogalmazott a kétgyermekes édesanya.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be