Létrehozva: 2023.02.05.

Hosszú évekig reménykedtek Zoltán hazatérésében, most a búcsúztatására készülnek

2017. júniusában tűnt el az a férfi, aki otthonából Pécsre tartott, de soha nem érkezett meg. Először Srí Lankán látták, de később kiderült, hogy nem róla van szó. A családja évekig reménykedett abban, hogy hazatér. Most a temetését szervezik szerettei.

Szerző R.K., P.E., H.Á.,

Az évekkel ezelőtt eltűnt fiatal férfi, Szabó Zoltán temetését szervezi családja. Még 2017-ben a több ezer kilométerre fekvő Srí Lankán látták a férfit, amint egy gázolás miatt kómában feküdt. Később kiderült, hogy mégsem őt, hanem egy rá elképesztően hasonlító amerikai férfit találtak meg a helyi hatóságok – írta meg a Bors.

Az évekkel ezelőtt eltűnt Szabó Zoltán. Fotó: Facebook

Még 2017. június 19-én tűnt el Szabó Zoltán, akit kétségbeesve keresett akkor családja. A fiatal férfi bostai otthonából Pécsre indult, de nem érkezett meg. Mivel semmilyen életjelet nem adott magáról, keresni kezdték, amihez egy ország segítségét kérték.

Néhány hónappal később, 2017. decemberében, az Indiai-óceán mellett található Srí Lankán látták Zoltánt. A korábban Bostán élő férfit egy Facebookon terjedő felhívás alapján ismerték fel. A sziget déli részén fekvő Ahangama város rendőrkapitánysága ugyanis kiadott egy közleményt, melyben az emberek segítségét kérte egy személy azonosításában.

Az írták, hogy az illető férfit karácsony előtt egy nappal érte súlyos baleset. Számtalan sérülést szenvedett és kómába esett. Azonosítani nem tudták, mivel nem voltak nála az iratai, de azt gondolták, hogy turista lehet.

Srí Lanka, Szabó Zoltán, eltűnt, temetés,
Az évekkel ezelőtt eltűnt Szabó Zoltán és a rá hasonlító, kómában fekvő amerikai férfi. Fotó: Bors

Azelőtt Svájcban és Németországban is vállalt munkát, kamionokat pakolt ki és be. Hogy hogyan keveredhetett Srí Lankára, arról fogalmunk sincs, mert biztosan nem volt útlevele. Mindenesetre a közzétett fotó alapján az egész család biztos benne, hogy ő fekszik a kórházban kómában.

– mondta akkor a Borsnak Zoltán édesanyja, Léder Zsuzsanna.

Zoltánnak volt egy kisfia, Milán, aki felől az anya állítása szerint eltűnése előtt sem érdeklődött a férfi.

Már régebben véget ért a kapcsolatunk és szét is költöztünk.

– mesélte a férfi egykori párja, Kazsóki Mercédesz.

Később a Facebookon írt, hogy új életet fog kezdeni. Azóta semmit sem tudok róla, pedig azért érdekelt volna. Már csak a kisfiam miatt is, aki néha megkérdezi, hogy hol van az apukája.

– mondta elcsukló hangon az édesanya, majd ő is megerősítette, hogy a fotókon minden bizonnyal Zoltán szerepelt.

Kiderült a szomorú igazság

Végül kiderült, hogy nem az eltűnt Szabó Zoltán feküdt ott a kórházban, hanem egy rá kísértetiesen hasonlító amerikai férfi. A család így tovább aggódhatott, hogy hol is van Zoltán, akit még évekig haza vártak.

A férfi eltűnése után hat évvel fény derült rá, hogy Zoltán valószínűleg már az eltűnése napján meghalhatott. A család a Facebookon hívta fel a figyelmet szeretett családtagjuk búcsúztatására, melyre február 10-én kerül majd sor.

Sajnos kisfia, Milán így már hiába várja haza édesapját, akiről mindig kérdezősködött édesanyjánál.

Az elhunyt Zoltán testvére, Dániel az alábbi sorokat írta a Facebookon:

Drága testvérünk, Édesanyánk harmadik gyermeke, egy kisfiú édesapja, 23 éves voltál. Életerős fiatal ember! 5 évet vártunk az igazságra! Végre tudjuk, mi történt veled. Szívünkben örökké élsz! Nyugodj békében!

 

Szerző R.K., P.E., H.Á.,

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"