Létrehozva: 2023.03.20.
Módosítva: 2023.03.20.

„Senkinek sem kívánom, hogy így sírjon a gyermeke” – friss jogsis sofőr miatt halt meg Renata

Meghalt egy kétgyermekes anya, miután nekicsapódott az autójának egy fiatal sofőr vezette kocsi.

A 21 éves Mia Price éppen hazafelé vezetett még tavaly márciusban nemrég vásárolt autójával, amikor 130 kilométer után átsodródott a szemközti sávba és belerohant frontálisan a 37 éves Renata Sumiga kocsijába a walesi Newtown környékén.

Meghalt családanya
Fotó: Facebook/Renaata Sumiga

A napokban került sor a tárgyalásra, ahol kiderült, hogy a nő férjével és két kisgyermekével volt a kocsiban, amikor a Cardiffi Egyetem hallgatója a család autójának ütközött.

Talia Keskin ügyész elmondta, Renatát súlyos agysérüléssel szállították kórházba, de hat nappal később meghalt. A joghallgató azt mondta a rendőröknek, hogy nem emlékszik a történtekre, és nem tudja, mi vonta el a figyelmét. Renata a hátsó ülésen ült gyermekével, míg férje, Radoslaw Sznajder vezetett, mellette pedig az idősebbik fiú foglalt helyet.

Amikor rájöttem, hogy vége, nem tudtam, hogyan mondjam el nekik. Egy álomban voltam, azt hittem, amikor felébredek, minden visszatér a normális kerékvágásba. Elmondtam végül a fiúknak, a legkisebb nem értette meg, de a legidősebb... soha egyetlen szülőnek sem kívánom, hogy így hallja sírni a gyerekét

– olvasható a férj nyilatkozatában.

Továbbá hozzátette:

Az élet nem ugyanaz Renáta nélkül. Ő volt a ragasztó, ami összetartotta a családunkat. Ő volt a főnökünk, tettekre sarkallt minket, mosolyra fakasztotta a gyerekeket, és rávett mindenkit, hogy menjünk játszani. Mindig a gyerekekkel foglalkozott, Renata nélkül az élet kevesebb örömet okoz. Nagyon hiányzik, összeomlott az életünk, mint egy kártyavár.

A fiatal sofőr védője, Stuart John azt mondta, hogy Mia Price "valódi megbánást" tanúsított, és az egyetemi tanulmányait is befolyásolta a baleset

Két család életét tette tönkre ez a tragikus ütközés, és ezzel a vádlottnak élete végéig együtt kell majd élnie

– közölte az ügyvéd.

A Bishopstonban élő Price bűnösnek vallotta magát a bíróságon. A fiatal nőt 12 hónap közmunkára ítélték, valamint két évre eltiltották a járművezetéstől.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?