Összefogás

2022.05.15. 20:00

Tudást is adnak, pénzzel inkább nem támogatnak

Példaértékű összefogás bontakozott ki hazánkban az ukrajnai menekültek megsegítéséért, de emiatt az utóbbi időszakban kisebb figyelem irányul azokra a rászorulókra, akik a környezetünkben élnek, mindennapi nehézségekkel szembenézve.

Kovács Gábor

Fotó: Lang Róbert

 – Kialakult egy támogatói körünk, amelyre a járvány és a háború alatt is számíthatunk, de újabb adományozókat most nagyon nehezen lehet találni – mondták lapunknak a Mélyben és Reményben Alapítvány munkatársai. – Amikor a múlt héten a Facebook-oldalukon kértünk segítséget, most először fordult elő, hogy semmilyen felajánlás nem érkezett – mondta Mohayné Farkas Ibolya, az alapítvány vezetője. – Biciklit vártunk volna a gyerekeknek, de nem érkezett reakció a kérésünkre. Talán kisebb az ingerküszöb vagy máshová mennek a támogatások. Az adományozók jó részét most az ukrán menekültek támogatása foglalkoztatja, pedig az áremelkedések a környezetünkben is nehéz helyzetbe hoznak sok családot. Remélem, hogy az emberek nem feledkeznek meg a köztünk élő szegényekről sem. 

A Mélyben és Reményben Alapítvány 2010-ben alakult a mélyszegénységben élő családokért. Az alapítvány munkatársai szerint igazi változást csak a tartós és folyamatos segítséggel lehet elérni, és a támogatás nyomon követésével. 
– Nem pénzzel segítünk, hanem adományokat viszünk a családoknak – mondják. – Hamar létrejött az a rendszer, hogy a gyerekeket megpróbáljuk olyan készségekhez, képességekhez juttatni, hogy picit többre jussanak, mint a szüleik. De ehhez a gyerekek és a családok akarata egyaránt szükséges. 

Kaposvár peremterületén, a Cseri dűlőben, Kiskorpádon, Gigében és Rinyakovácsiban jelenleg 15 családban 90 embert támogatnak, köztük 50-60 közötti a gyerekek száma. Családgondozás keretében a 3 év alattiaknak játékokat visznek, az óvodásoknak fejlesztő foglalkozásokat tartanak, az iskolásokat korrepetálják. Az idén februártól ösztöndíjrendszert is indítottak. 
 

Minden segítségnek örülnek. Fotó: Lang Róbert

 

Segítő kéz a menekülteknek is 

Amellett, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet folytatja a kastélyosdombói programját Somogyban, és az ukrajnai menekültek számára egy nagyszabású gyűjtőakcióba fogtak. Három hónapra összesen egymilliárd forint értékű következő segélyprogramot jelentett be. Az átfogó segélyprogram keretében folytatják a segélyszállítmányok rendszeres indítását, havi 250 tonna segélyárut szállítanak majd Magyarországról Ukrajnába. A segélyszállítmányok továbbra is legnagyobb arányban tartós élelmiszereket tartalmaznak, kisebb részben higiéniai és gyermekápolási cikkeket. A segélyszervezet megkezdte a gyógyszersegélyezés előkészítését is, így hiánypótló gyógyszerekkel is kiegészülhetnek a szállítmányok. Kárpátalján hat járásban, mintegy száz helyszínen támogat menekülteket befogadóhelyeket és közösségeket, de a segélyprogram kiterjed Lemberg, Ivano-Frankivszk, Csernyivci, Dnyipro, Zaporizsje, Harkov, Poltava, Cserkaszi városokra, illetve azok térségére. 
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában