Vadászünnep

2022.05.21. 21:11

Országos rekord gímbika is terítékre került Somogyban

Középrigócon gyűlt össze szombaton a Somogy megyei vadásztársadalom apraja és nagyja. A tapasztalt vadászok között kitüntetéseket osztottak ki, a kezdők pedig ünnepélyes keretek között esküt tettek. A program szórakozási lehetőséget kínált azoknak is, akiknek nem hivatásuk, vagy hobbijuk a vadászat.

Turbéki Bernadett

Fotó: Kovács Tibor

Vadász utca. Ez a felirat állt a házszámokkal jelölt a kézműves termékeket is kínáló sátrak során. Modern vadászati eszközöket, kézműves alkotásokat, és házi süteményeket kínáltak nemcsak vadászoknak. A nyárias időnek köszönhetően sokan látogattak el a rendezvényre.

– Erdészeti dolgozó vagyok, a hétköznapjaim része a vadászat, ami a családra is hatással van. A gyerekek is belenőnek ebbe az életformába. Egy-egy ilyen rendezvény jó alkalom arra, hogy kötöttségek nélkül találkozzunk vadász barátainkkal – mondta Rohonczi Adorján, aki családjával éppen a rendezvényen kiállított preparátumokat nézegette.

Délelőtt a III. Ferdinánd Somogyi Hagyományőrző Huszáregyesület zászlós bevonulásával kezdődött meg az ünnepség, amelyet a Kaposvári Szakképzési Centrum Dráva Völgye Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium területén tartottak. A helyszín nemcsak a Barcs környéki erdők jelentős vadállománya miatt volt fontos, hanem azért, mert az intézményben képezik a vadállomány és az erdők leendő gondozóit: erdészet és vadgazdálkodás területén tanulnak itt a diákok. 

– Önök kiváltságosok, hiszen az erdőhöz önök, vadászok, erdészek, talán mindenkinél jobban kötődnek a természethez. S hivatásuknak vagy sportszenvedélyüknek köszönhetően a természet szépségéhez is közelebb kerülnek, szólította meg a vadászokat megnyitó beszédében Neszményi Zsolt, kormánymegbízott. A megyei vadásznapot a vadásztársadalom ünnepének nevezte, amelyet 1992 óta rendeznek meg.

Az elmúlt vadászati szezonban a terítékre került gímszarvas bikák száma folyamatosan emelkedett Somogyban, az állomány minősége évről-évre javult. A Somogy Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Földművelésügyi Osztályánál bírált bikák közül 16 trófeája haladta meg a 12 kilogrammot, hat bika a 13, három a 14, és további kettő a 15 kilogrammos trófeasúlyt is elérte. Tavaly, a Törökkoppányi Íjász Vadásztársaság területén elejtett 15,79 kilogrammos koronás vad lett az ország legkiemelkedőbb trófeája. Somogyban az elmúlt vadgazdálkodási évben a nagyvad teríték csaknem 37 ezer darabra tehető. 

– A vadásztársaságokat és a vadászatra jogosultakat jelenleg is foglalkoztatja az aktuális kérdés, hogy az okozott vadkárokat ki tudják-e majd fizetni, mert a terményárak az egekbe szöktek. Úgy vélem, megelőzéssel és a mezőgazdászokkal történő együttműködéssel sokat tudunk tenni az ügy érdekében, de biztos vagyok benne, hogy nem minden társaság tudja majd teljesíteni a károk megtérítését – mondta Pongrácz István, a Somogy Megyei Vadászkamara elnöke.

A rendezvényen több mint negyven kitüntetést adtak át a vadászoknak. A Kamara Aranyérmét Nagy János, a Bőszénfai Vadgazdálkodási Központ vezetője vehette át. A többiek Hubertus emlékérmeknek örülhettek, több mint negyvenen. Harmincnégy fiatalt pedig vadásszá avattak az ünnepségen.

– Édesapám és édesanyám is vadászik, a vad szeretetéből rám is ragadt. A korosztályomból sokan megkérdőjelezik ezt a tevékenységet, ám szerencsére támogató környezetem van, sok fiatal vadászik a lakóhelyemen, aminek köszönhetően egy közösség kovácsolódott belőlünk – mondta az avatása után a balatonszabadi Papp Flóra.
A vadászok ünnepnapját egyebek mellett kézműves gyermekprogramok, színpadi előadások, vadászati bemutatók, főzőverseny, és lövészverseny is színesítette. 

 

Jótékonykodásra buzdítottak a megye vadászhölgyei

Jótékonysági sütivásárt tartottak egy dzsúdóklub anyagi fellendítésért a Somogy Megyei Vadászhölgyek Klubja. A szerveződés több mint egy évtizede minden évben segíti egy-egy somogyi rászorulón. Támogattak már kórházat, iskolát, idén a lábodi dzsúdóklub kapja a házi készítésű süteményekből befolyt adományokat.
– Csaknem ötvenféle süteményt hoztunk, és dzsúdóbemutatót is tartottak volna a támogatottjaink, ám ők most Győrben, a Diákolimpián mutatják be, mit tudnak – mondta Bartal-Kovács Judit, miközben a süteményes tálcákat rendezte az asztalon.
– Nekünk is van egy alapítványunk, mi is mindig süteményt árulunk, ez mindig bejön. Már amikor megérkeztünk, kinéztem ezt a barack formájú sütit – mondta Ellenberger Zsuzsanna, miközben süteményeket válogatott családjának. 

 

Díjazták a legkiemelkedőbb teljesítményeket 

 Vadászkamara Aranyérme kitüntetésben részesütl az Országos Magyar Vadászkamara Somogy megyei Területi Szervezete felterjesztésével Nagy János, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontjának vezetője
A Vad és Vadászat Szolgálatáért Somogyban kitüntetésben részesült Pintér Ottó, a SEFAG Zrt. Zselici Erdészetének nyugalmazott igazgatója

A MAGYAR VADÁSZATÉRT ÉRDEMÉREMBEN részesül az Országos Magyar Vadászati Védegylet és a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége elnökségének felterjesztésével Rácz Béla

NIMRÓD VADÁSZÉREM KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜL a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége elnökségének felterjesztésével Hódos Ernő 
NIMRÓD VADÁSZÉREM KITÜNTETÉSBEN RÉSZESÜL Udvaros Zoltán a Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesületének elnöke.

Hubertus Kitüntetés Gyémánt fokozat kitüntetésben részesültek

Sinkovics Ferenc, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete.

Szebényi Béla Balatonkiliti Vadásztársaság.

Hubertus Kitüntetés Arany fokozat kitüntetésben részesült
Ács Attila, Kutas és Vidéke „Kossuth” Vadásztársaság vezetőségi tagja
Birkás Ferenc, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete.

Ellenberger András, Kossuth Vadásztársaság
Haller Zoltán, Somodor-Szentgáloskér Vadásztársaság
Horváth Zsolt, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete
Jancsekity Ferenc, Somogyvár és Környéke Földtulajdonosok Vadásztársaságának alapítója, Ellenőrző Bizottságának tagja.
Király Gyula, Lánka Vadásztársaság Egyesület

Kisiván István a Kerekesmenti Vadásztársaság 
Komáromi László, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete
Leszkó Mihály, Kutas és Vidéke „Kossuth” Vadásztársaság 
Milávecz Sándor, SEFAG Zrt
Dr. Neszményi Zsolt, a Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete felterjesztésével

Nyári Attila, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete hivatásos vadásza
Ország István, Gyótai Vadásztársaság
Pap István, Surján-Kapos Völgye Vadásztársaság
Schádl Szilárd, Kossuth Vadásztársaság
Suminszki László, Kutas és Vidéke „Kossuth” Vadásztársaság
Szemes Attila, Kossuth Vadásztársaság
Dr. Szende László Kossuth Vadásztársaság
Tibáld Béla, Gyótai Vadásztársaság
Tomka Ákos, SEFAG Zrt.
Tóth Lajos Zoltán, Somogysárdi Nyíres Vadásztársaság
Vajda József, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete.
Várfi András, SEFAG Zrt.

Hubertus Kitüntetés Ezüst fokozat kitüntetésben részesültek:

Bognár István, Lengyeltóti és Környéke „Trófea” Vadásztársaság
Kreka Balázs, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete.
Peitler Szilárd, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete.
Tóth Zoltán, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete.
Guricza Zoltán Gyótai Vadásztársaság
Raffai Norbert Somodor-Szentgáloskér Vadásztársaság

Hubertus Kitüntetés Bronz fokozat kitüntetésben részesülnek
Ágoston Péter, Lengyeltóti és Környéke „Trófea” Vadásztársaság
Balázs Ádám, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete.
Horváth Árpád, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete. 
Kiss Krisztián, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete.
Korcz Bence, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete.
Schwanner Szabolcs László, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete.
Szalai Ferenc, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete.
Tóth Tibor, Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadászegyesülete.
 

Fotók: Kovács Tibor 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában