Ellátás

2022.05.22. 21:00

Minden megoldásra nyitottak a patikáik érdekében a falvak

Öt év alatt hét közforgalmú gyógyszertár zárt be Somogyban. Iharosberényben ugyanakkor három hete új patika nyílt, Gamáson pedig holnaptól indul újra az egy éve szünetelő ellátás.

Marosi Gábor

Fotó: MORICZ SABJAN SIMON

Tavaly nyáron szűnt meg a gyógyszerészeti ellátás Gamáson azért, mert a falu patikusa elhunyt. A helyieknek ezért csaknem egy évig más településre kellett menniük kiváltani gyógyszereiket. Keddtől azonban már nem kell utaznia senkinek, a faluban ismét üzemel a gyógyszertár. Tóth Péter, Gamás polgármestere lapunknak elmondta, sokáig keresték az új gyógyszerészt, pályázatot is kiírt az önkormányzat. Felhívásukra egyedül a mernyei gyógyszerész jelentkezett, ezért vele kötöttek szerződést. – Annyiban változott a szolgáltatás, hogy mostantól fiókgyógyszertár működik a faluban és hetente kétszer kedden és pénteken lesz nyitva – mondta Tóth Péter. – Az új patika a falu központjában lévő közösségi épületben kapott helyet. Ez egy ideiglenes megoldás, mert később szeretnénk jobb körülményeket biztosítani a gyógyszertárnak – tette hozzá a polgármester. 


Marcaliban is haláleset miatt zárták be a patikát korábban. A város központjában működő közforgalmi gyógyszertár azonban újra kinyitott, jelenleg fiókgyógyszertárként üzemel. Sütő László polgármester érdeklődésünkre elmondta, Marcali ellátottsága jó, a településen három patika található. 


Balatonszemesen is megszűnt a közforgalmi gyógyszertár, mert a korábbi tulajdonosa nem tudta eladni a praxisát. Németh Kornélné polgármester kiemelte, a jelenlegi patika a balatonszárszói gyógyszertár fiókintézményeként működik 2019 óta. A patika egy önkormányzati tulajdonban lévő épületben van és minden nap várja a vásárlókat. 


Az 1300 lelkes Iharosberényben a régi fiókgyógyszertárból lett közforgalmú patika. Zsir­mon Endre polgármester elmondta, három hete nyílt meg a régi-új gyógyszertár, ahol nemcsak a helyiek, hanem a környező településen (Iharos, Pogányszentpéter, Inke) élők is ki tudják váltani gyógyszereiket. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) kommunikációs osztálya lapunknak azt válaszolta, Somogyban jelenleg 71 közforgalmú-, 28 fiók- és 15 kézi gyógyszertár (a háziorvos rendelőjében van) működik. Emellett három intézeti gyógyszertár lakossági ellátó egysége található a megyében. 
 

Nemesdéden egy hónapja keresik a megoldást 


Nemesdéden körülbelül egy hónappal ezelőtt zárták be a patikát. A 800 lelkes faluban jelenleg nem lehet kiváltani a recepteket. Tompa Boldizsár Endre polgármester megkeresésünkre azt mondta, a helyieknek ezért Marcaliba, Zalakomárra és Böhönyére kell utazniuk a gyógyszereikért. Kiemelte, már két megkeresés is érkezett az önkormányzathoz, hogyan lehetne működtetni a patikát, de egyelőre még nem született döntés. Tapsonyban évekkel ezelőtt zárták be a gyógyszertárat. Csizmadia László falugondnok érdeklődésünkre elmondta, az ő feladata, hogy beszerezze a gyógyszereket a helyieknek. Minden héten elmegy az egyik marcali patikába és ott veszi meg a szükséges pirulákat. Hozzátette, a tapsonyiak már megszokták, hogy nincsen helyben patika, az önkormányzat pedig igyekszik mindenkinek segíteni. 
 

Címkék#gyógyszer

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában