Történelem

2022.05.24. 20:00

Somogyi családok történetét mutatták be a levéltári napokon

Egy éves csúszást szenvedett a világjárvány miatt a Somogyi Levéltári Napok rendezvénye, amelyből az idén a 42.-et tartották meg kedden a MNL Somogy Megyei Levéltárában.

K.G.

A megjelenteket Biró Norbert, a Somogy megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte. A levéltári napokon a családok szerepét választották témául a megye történetében. A nagybirtokos családok hivatalt nem viseltek, de hatalmas súlyuk volt Somogyban, ilyenek voltak a Széchenyiek, Festeticsek, Esterházyak, de voltak jeles középbirtokos családok, melyek a megye közigazgatásából vették ki a részüket, mint a Tallián, a Kacskovics vagy a Svastics família – mondta Polgár Tamás, a levéltár igazgatója. 

Rácz György, a Magyar Nemzeti levéltár tudományos igazgató-helyettese arról beszélt, hogy a Batthyányi család ősének első birtoka Nagyatádon volt a középkorban. Nemrégiben a magyar állam 500 iratot vásárolt meg a család leszármazottaitól, most az osztrák banki trezorokból előkerült dokumentumok digitalizációja folyik. Az iratokban szerepel Kaposújvár neve is. A XV. században az Újlakiak játszottak jelentős szerepet Somogy életében, róluk Fedeles Tamás, a Pannon Tudományegyetem rektorhelyettese tartott előadást. A kaposújvári uradalomban Dada, Szilvas, Egres, Azalo és Zerdahely, vagyis Kaposdada, Szilvásszentmárton, Magyaregres, Somogyaszaló és Kaposszerdahely nevét is felfedezhettük.        

A levéltárosok egyes hivatások életébe is bepillantást nyújtottak, így a XVIII. századi tanítók alakja is megelevenedett. Kanász Viktor történész a somogyi főesperesség egyházi vizitációinak feldolgozásából szemezgetett. Érdekesség, hogy az 1770-es évek végén az iskolamesterek között volt olyan, aki maga nem tudott írni és olvasni sem, de a Somogyban a részegeskedés kevésbé volt jellemző körükben, mint Zalában. A legidősebb közülük a 85 éves bonnyai Farkas András volt. A listán még a somogyi bábákat és sírásokat is feljegyezték. A kor ideális iskolamestere „erkölcsös, bornemissza és nem civakodó” volt. Vízkeresztkor főzelék volt a fizetségük 15 disznólábbal, és egy gyermek tanításáért 10 garas járt nekik.   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában