Hadiipar

2022.08.15. 18:30

Harci drónok és páncélosok készülhetnek Kaposváron

Hadiipari együttműködésről tárgyalt Palkovics László technológiai és ipari miniszter és Szita Károly Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszterrel Ankarában - mondta a tárcavezető telefonon az MTI-nek a tárgyalások szünetében hétfőn.

Barkóczy László

A tervek szerint Kaposváron, egy magyarországi vegyesvállalat fogja elkezdeni majd a harci eszközök gyártását.

Palkovics László elmondta: Magyarország úgy döntött, hogy külföldi technológiai partnerek bevonásával, de Magyarországon, ezen belül is Kaposváron fog gyártani különböző hadiipari eszközöket. Ezek között az egyik legjelentősebb projekt a négykerék meghajtású páncélozott harci járművek gyártása, amely októberben kezdődhet. Hétfőn ennek a technológiai feltételeiről egyeztettek – mondta el a miniszter.
Tárgyaltak arról is, hogy hogyan tudják a hadiipari együttműködést továbbfejleszteni és kiterjeszteni olyan eszközökre, amelyek gyártásában Törökország az élen jár. Ide tartoznak a drónok, az autonóm repülő eszközök, vagy ezek fegyverzete, illetve a páncélok. 


A miniszter elmondta azt is, hogy az ankarai tárgyalások másik fontos témája az energetika volt. Törökország energetikai háttéripara erős, a miniszter példaként említette a napelemeket, vagy az elektromos hálózathoz kapcsolódó egyéb komponenseket. Szeretnék meggyőzni a török cégeket arról, hogy Magyarországon gyártsanak ilyen alkatrészeket, és napelemeket – mondta Palkovics László.
Hozzátette még, hogy a mostani tárgyalásokon készítik elő a decemberi török-magyar gazdasági vegyesbizottsági ülést is, amelyet Budapesten rendeznek, török üzletemberek részvételével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában