Fától az erdőt:

2022.08.18. 09:14

Nincs ok az aggodalomra

Egy hete lépett életbe a veszélyhelyzet idején a tűzifaigények biztosítását szolgáló kormányrendelet, amely több ponton is módosította a fakitermelés szabályait. Nem kell aggódni az erdőkért – nyugtatnak meg mindenkit a somogyi szakemberek.

Koszorus Rita

Fotó: Lang Róbert

A természetvédők szinte azonnal megkongatták a vészharangokat, tüntetés is szerveződött a fakivágások ellen. A megkérdezett somogyi erdészek szerint azonban nincs ok aggodalomra. Sokan a rendelet kritikusai közül hontalanná váló madaraktól és rossz levegőminőségtől tartanak, holott erről szó sincs. 
– A kormány igyekszik minden eszközzel, saját forrásból biztosítani a hiányzó energiahordozókat, és ilyen hiánypótló lehet a fa – mondta Ihárosi Péter erdőmérnök. – Az erdők tömeges kivágásától már csak azért sem kell tartani, mert 457 éve született meg az első jogszabály, amely kimondta, hogy minden kivágott fa helyett facsemetét kell ültetni. Ma már összetettebb és a jövő kihívásait is figyelembe vevő erdőtörvényünk van és az Alaptörvény is rögzíti a természeti erőforrások, köztük az erdők védelmét. A fakitermelési folyamatokat pedig ne úgy képzeljük el, hogy a tulajdonos kisétál az erdőbe és kedvére aprítja azt a fát, amelyik neki nem szimpatikus. A termelési feladatokat valamennyi erdőgazdálkodó ütemezi. Az ütemezést az erdészeti hatóság hagyja jóvá és felügyeli a végrehajtását. Alapvetés, hogy vegetációs időn kívül zajlik a fakitermelések döntő többsége – érthető ökológiai okból –, de a többi között például ezen is változtat az augusztus 4-én született kormányrendelet. Részben megengedőbb, hiszen lehet vegetációs időben is termelni, illetve kevésbé szigorú a termelések következményeként keletkező erdőfelújítási feladatok végrehajtásában, de ez csak az idegen fafajok cseréjére vonatkozik. A döntés valószínűleg azért született, mert nem látjuk a válság végét. Ez egyfajta garancia, hogy gyorsabban férhessünk hozzá – szükség esetén – a kitermelhető faanyaghoz. 
Ihárosi Péter kiemelte: nem lesz több tűzifa, csak előbb férünk így hozzá a faanyaghoz. Az eddig elmondottak nem eredményeznek többletet. 
– Csak annyi fa termelhető ki az erdőkből, amennyi az évente felnövekvőkkel pótolható. A Nemzeti Földügyi Központ adatai alapján 2020-ban közel 13 millió köbméter volt a magyar erdők növedéke, ezzel szemben kevesebb mint 7 millió köbmétert termeltek ki. Ezen nincs mit magyarázni. Messze alatta marad a termelési lehetőségnek a valós fakitermelés és bizonyos, hogy ez nem is fog megváltozni, mondta a dél-somogyi erdőmérnök. Már csak azért sem történhet másképp, mert az osztatlan közös földtulajdonokat a mai napig nem sikerült megnyugtatóan felszámolni, s az erdők egy jelentős mennyisége ilyen birtokformában van. 
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) levélben fordult a miniszterelnökhöz a kormányrendelet miatt. A polgármestereket tömörítő szervezet szerint a rendelet veszélyezteti az erdőket és az állatvilágot, de azt is írják: a kitermelt többlet nedvességtartalma miatt nem alkalmas ebben a fűtési szezonban a felhasználásra. A TÖOSZ attól is tart, hogy a fák vágáskorára vonatkozó szabályok változása évtizedekkel vetik vissza hazánk védekezését a klímaváltozással szemben. A Schmidt Jenő elnök aláírásával ellátott dokumentumban arra kérik a miniszterelnököt, hogy vizsgálja felül a korábbi döntést. – Vissza kell vonni, hiszen ennek a veszélyhelyzeti törvénynek nincs értelme, mivel a fákat eddig is terv alapján, ellenőrzött keretek között termelték ki és ezen a kormányrendelet sem változtat. Ezek alapján teljesen felesleges, sommázta Schmidt Jenő lapunk kérdésére a TÖOSZ kifogásait. 
 

Fotós: Lang Róbert

Engedélyt adhat a miniszter

A most elfogadott kormányrendelet a tarvágás tilalmát felfüggeszti, eltörli a tölgy- és bükk­erdők kötelezően alkalmazandó vágáskorát, előbbiek esetében a kitermelés után elég sarjaztatással felújítani. A kivágott akácosok és más idegenhonos fafajú erdők helyén nem kell a természetes erdőtakarót helyreállítani, védett területen sem. A fakitermelés során nem szükséges a vegetációs időre tekintettel lenni, vagyis az erdőt akár lombos állapotban is ritkíthatják. A miniszter engedélyt adhat az erdőtervtől eltérő fakitermelésre. 
 

Címkék#Somogy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában