Kreatív és érdekes

2022.10.02. 07:00

Nyílt nappal tették élvezetessé a pályaválasztást

Nyílt napot tartottak szombaton a kaposvári Zichy Mihály iparművészeti szakgimnázium és technikumban, melyre több mint 160-an érkeztek. Dekoratőr, textilműves és művészeti grafikus szak közül is választhatnak a pályaválasztás előtt álló diákok, a középiskolába jelenleg 300 diák jár.

Harsányi Miklós

Fotó: Muzslay Péter

Kaposvár  –  A következő tanévben nyolc szakra összesen 60 tanulót veszünk fel – közölte Surányi Péter, az intézmény igazgatója. – A művészeti és médiafotográfus, a  grafikus, a textil, illetve kerámiaműves szakon kívül divatstílus és jelmeztervező valamint festő, dekoratőr továbbá mozgókép- és animációtervező képzést indítunk.  S hogy megkönnyítsük a kamaszok döntését, ezért októberben két nyílt napot szervezünk, a következő október 22-én tartjuk. Felvételi előkészítőnket  a héten indítjuk, amely február végéig, a felvételi időpontjáig tart.

 

A keramikusok a teáskannák, tálak és vázákon kívül virágtartókat is készítenek, s  a hétvégi rendezvényre ellátogató nyolcadik osztályos tanulók és a szülők bepillantást nyertek a középiskolában zajló munkába. Gaál Ildikó tanár hangsúlyozta: öröm tapasztalni, ahogy diákjaik fejlődnek, s egyre kreatívabbá válnak. A nyílt napra – a somogyiakon kívül – Budapestről, Pécsről, Szigetvárról és Keszthelyről is jöttek.  

 – Elsősorban a  fotográfia és a grafika érdekel – mondta a 14 éves  Németh Virág. – Rajzszakköre és külön rajzórára is járok, s nagyon tetszik, amit a mai nyílt napon láttam.  

A kamaszlány édesanyja, Farkas Mónika szerint döntő, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok minél alaposabban megismerjék az iskolát, ahol elképzelik a jövőjüket.  S hasznos, hogy a tájékoztató előadáson kívül a kamaszok közvetlen tapasztalatot szereznek a gyakorlati bemutatókon. Az élmények, benyomások, új ismeretek megkönnyíthetik a döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában