Pogány Judit otthonában hat cicát, háza körül süncsapatot gondoz

Pogány Judit jelenleg hat befogadott cicát gondoz, emellett pedig a háza körül élő sünöket eteti. 
– Szerintem mára a környék összes sünjének elmesélték a nálam kosztolók, hogy milyen jól vannak tartva, mert egyre csak nő a létszámuk. Éjjelente itt járkálnak, ropogtatják az ételt, és fújnak egymásra, ha találkoznak. A sün ugyanis magányos állat, ilyenkor szereti fitogtatni az erejét – mesélte Pogány Judit, akinek figyelme, ha a szúrós kisemlősök téli álomba merülnek, azonnal a madáretetők felé fordul. Hat-nyolc helyre tesz ki etetőt minden télen. 
– Furcsa az emberi természet. Amikor egy macska még kicsi, mindenki babusgatja, de amint nagy lesz, már nem engedik be a házba. Nem csoda, hogy az állatok olyan helyet keresnek, ahol jobban érzik magukat – hívta fel a figyelmet a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész, akinek egész életét végigkísérte az állatvédelem. Mentett már mókuséleteket, madarakat, cicákat és kutyákat is. 
– Több kutyákhoz fűződő történetem is van. Az egyik a hatvanas évek végén esett meg velem, amikor még segédszínész voltam Kaposváron. Az elhunyt családtagjaimhoz ki-kijártam a kaposvári temetőbe és a hóban, a távolban egy kutyát pillantottam meg, nem ment közel senkihez, nagyon ápolatlan és sovány volt, fagyásnyomok voltak rajta. Az esti előadás után egy kétliteres fazékban meleg ételt vittem a csapzott jószágnak, és utána minden éjjel, előadás után megismételtem. A bejutás nem okozott különösebb nehézséget. Akkoriban még nem volt portás, egy leláncolt kapu mellett a drótkerítésen könnyen be lehetett mászni. Édesapám sírja közelében élt a kutya. Hullámpapírból, régi szőnyegekből, dobozokból házat építettem neki, még ajtó is készült rá. Az állat a távolból nézte, amint pakolok. Idővel azonban egyre közelebb engedett, és csak egyet kellett füttyenteni neki, mindjárt jött. Később már a jelenlétemben evett. Így ment ez tavaszig, amikor nagytakarítást végeztek a temetőben, és mindent kidobtak. Azt is, ami a kutya kényelmét szolgálta, és az állat is eltűnt – mesélte Pogány Judit. 
Már azt hitte, sosem látja viszont a négylábút, amikor hónapokkal később a temető közelében egy vaskapunál két lábra állva nézett ki pártfogoltja. – A rács között nézett rám, üdvözölt engem a kutya, akit egész télen etettem. Boldog voltam, hogy láttam: befogadták. Bár már nem volt sáros és csapzott, azonnal megismertem, mert a fagyási sérülései nem tűntek el. 
Pogány Judit elmondta: minden egyes megmentett állat története elevenen él emlékezetében. 
 

Jónás köszöni szépen, jól van, és azóta is lubickol 

Pogány Judit tollas és szőrös pártfogoltjai között egy páncélos is akad. A parányi Jónást a színművésznő fia vitte haza jó pár évvel ezelőtt, mert látszott rajta, hogy a kiszáradás fenyegeti. A kis mocsári teknős ugyanis sokáig feküdt hanyatt a páncélján. – Hét évig éltünk együtt vele. Amikor kinőtte az életterét, elvittem az állatkertbe – mondta Pogány Judit. – A gondozó odavitte a tóhoz, amibe egy pillanat alatt belecsusszant. Akkor láttam utoljára, de érzem, hogy ma is él még, hiszen a teknősök olyan sokáig élnek – mesélte Pogány Judit, aki jelenleg az Örkény Színházban játszik, ám a főpróbahét izgalmában sem feledkezik meg az állatokról, hiszen nála minden nap az állatok világnapja.