Beismerte

2023.02.02. 08:19

Zebrán gázolt gyalogost a nő Siófokon

Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség azzal a siófoki nővel szemben, aki figyelmetlensége miatt ütötte el a szabályosan közlekedő gyalogost a kijelölt gyalogosátkelőhelyen.

Úgy vezessünk, hogy haza is érjünk!

Forrás: Shutterstock

Fotó: ambrozinio

A helyismerettel rendelkező, hetvenes éveiben járó hölgy 2022 februárjában a délutáni órákban közlekedett Siófokon, amikor az egyik kereszteződéshez az alárendelt úton érkezett, ezért megállt a STOP táblánál.

A vádlott a megállást követően nagy ívben balra kanyarodott, mivel olyan gépjárművek nem haladtak a kereszteződésnél, amiknek elsőbbséget kellett volna adnia, azonban a kanyarodás során arról már nem győződött meg, hogy az útirányában lévő gyalogosátkelőhelyen közlekednek-e. A kis sebességgel kanyarodó autós ezért a zebrán gyalogost csak későn észlelte, így fékezése ellenére a nőnek ütközött. A sértett az ütközés erejétől a jármű elé zuhant és többszörös törésekkel járó, 10-12 hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást indítványozott a felelősségét elismerő terhelttel szemben.

Fotónk illusztráció!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában