Fotók

2023.02.08. 06:56

Imádta Somogy kincsét Cannes és San Remo is

Örökségünk Somogyország kincse díjat kapott a vármegyenapon az idén 60 éves Balaton Táncegyüttes. A táncosok egy mozgalmas éven vannak túl, s az idei esztendő még több fellépést tartogat számukra.

Koszorus Rita

Fotó: NemA

Meglepődtek, de bíztak is abban, hogy Somogyban is elismerik a hagyományőrzésért és a néptáncmozgalomért tett erőfeszítéseiket. – Ez a díj azért volt igazi meglepetés, mert tavaly Somogyi Érték díjat is kaptunk – mondta Fodor Janka művészeti vezető. 

– Így még inkább örültünk neki. Büszkék vagyunk rá, hogy Somogyban is elismerik a munkánkat – tette hozzá Csuti Péter, a Balaton Táncegyüttes másik művészeti vezetője. Elmondták: az együttes az elmúlt években megújuláson ment át, új tagokkal bővült a tánckar és a siófoki közösségi élet részévé tették a néptáncot. – Az elmúlt másfél-két év eredményeinek köszönhető az, hogy elismernek minket, hiszen sikerült visszahelyeznünk a Balaton Táncegyüttest a magyar amatőr néptáncmozgalom térképére és a tánckar is szintet tudott lépni – mondta Csuti Péter. – Sikeres volt a nagy együttes összeolvadása az utánpótlással, és egyre többen érkeztek kívülről is. 

– Visszatérők is voltak, olyanok, akik korábban jártak táncolni, de aztán úgy alakult az életük, hogy abba kellett hagyniuk – mesélte Fodor Janka. – Az ő példájuk mutatja, hogy akit egyszer megcsap a néptánc szele, az nehezen tudja elengedni. 

Olyanok is szívesen jelentkeznek a Balaton Táncegyüttesbe, akik a környékre költöznek, és korábban máshol táncoltak. Ez köszönhető a jó marketingnek és annak, hogy jó a táncegyüttes híre. Ami annak is köszönhető, hogy nemcsak idehaza, de külföldön is sikereket érnek el a siófoki táncosok. Tavaly Olaszországban és Franciaországban is megmutatták a tudásukat, hatalmas sikereket aratva. Idén pedig a Balaton Táncegyüttes fennállásának 60. évfordulóját ünneplik, s emiatt a szokottnál is sűrűbb lesz a 2023-as programnaptár. 

Húsz páros 

A Balaton Táncegyüttes tánckara jelenleg 48 tagot számlál, vagyis húsz párral tudnak fellépni. A Balatont művészeti vezetőként négy éve igazgatja Fodor Janka és Csuti Péter. Fodor Janka a Szakajtó táncegyüttesből került fel 2000-ben a Balaton Táncegyüttesbe, ő volt a legfiatalabb akkoriban. Csuti Péter is hasonlóan fiatalon került a felnőttek közé, ő tíz éve táncol a „nagy együttesben”. A Balaton Néptánc Egyesület elnöki tisztét pedig immár második ciklusban tölti be Tamás Lóránt. 
 

Edzőtáboroznak 

– Edzőtáborban készülünk fel a jubileumi műsorra, a régi koreográfiákat szeretnénk felújítani, régi táncosokkal felvenni a kapcsolatot – mondta el lapunknak Fodor Janka. 
– Több műsort szeretnénk bemutatni – tette hozzá Csuti Péter. Készülnek riportfilmmel is, amely egykori tagok és alapítók interjúin keresztül mutatja be az együttes múltját, s elkezdtek egy videósorozatot is a közösségi oldalukon. A Múltkor-sorozatban az elmúlt hatvan év emlékezetes koreográfiáit elevenítik fel havonta. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában