Pedagógusnap

2023.06.07. 20:00

Tettekben megnyilvánuló napi csoda a tanítás-nevelés munkája

Kilencszázan voltak jelen a Kaposvár Arénában a város pedagógusnapi ünnepségén szerda délután. Több mint százan vehettek át elismeréseket és dicséreteket, de valamennyiük munkájáért köszönetet mondtak.

Kovács Gábor

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Laki Piroska mérnökként végzett, de 1988 óta tanár. Falun kezdte a pályafutását, képesítés nélkül, és az eltelt évek alatt megszerette a pedagógusi hivatást. Most matematikát oktat a KSZC Eötvös Loránd Műszaki Technikumban, de korábban természetismeretet is tanított. 

– Azért szeretek tanítani, mert számomra minden gyermek kihívást jelent – mondta a kitüntetett matektanár. – Az utóbbi időben interaktív módon igyekszünk megragadni a gyerekek figyelmét, egy honlapon keresztül játékos feladatokkal nyerjük meg őket a matematikának. 

Bendéné György Erika a Duráczkyból ment nyugdíjba, előtte a Kinizsi iskolában tanított. Negyven éven át dolgozott biológia-földrajz szakos tanárként, rengeteg tanítványa volt. Hitvallása szerint a gyerekek szeretete tartja a pályán a pedagógusokat minden nehézség ellenére. Szintén negyven éves jubileumot mondhat magáénak Nagyné Wágner Ibolya, a Madár utcai óvoda vezetője. Egykori növendékei már a saját gyermekeiket hozzá az óvodába. Konyhai dolgozóként 23 éven át segítette az oktatást a Református iskolában Andik Józsefné. Valamennyiük munkáját kiemelték a pedagógusnapon. 

Fotó: Lang Robert 

A város polgárai nevében Szita Károly polgármester mondott köszönetet a pedagógusoknak, mert általuk a gyerekek közelebb kerülnek céljaikhoz és vágyaikhoz óvó figyelem mellett. Az oktatás középpontjában a gyermek áll, tudással felvértezve indítják el őket azon az úton, ami meghatározza az életüket. 

– A tanítás tettekben megnyilvánuló napi csoda: odaadás, emberség, szeretet – és ezt minden egyes nap tanúsítják a pedagógusok – mondta Szita Károly, aki ugyanakkor hozzátette: hiba volna megfeledkezni a problémákról. Szerinte a hivatáshoz való hűség nagyobb elismerést érdemel, és a közös célok mentén lehet előrelépni. A pedagógusokat arra kérte, hogy a közös nemzeti ügyüket erősítsék a tekintélyükkel. Az ünnepségen részt vett Gelencsér Attila országgyűlési képviselő, Stickel Péter, a Kaposvári Tankerületi Központ igazgatója, Csiba Ágota a Kaposvári Szakképzési Centrum kancellárja, és Sárdi Péter, a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács Egyesület vezetője.               

 

Átadták az elismeréseket és dicséreteket 

 Több mint száz kitüntetettet köszöntöttek a rendezvényen. Óvodapedagógusok, iskola- és óvodavezetők, tanárok és tanítók, szakmai oktatók, kisgyermeknevelők és segítők kaptak az önkormányzattól dicsérő oklevelet a kiemelkedő pedagógiai és segítő munkájukért. Az óvónőknek és a Kaposvári Tankerületi Központ pedagógusai közül sokaknak Pintér Sándor belügyminiszter adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket. A tehetséggondozásban kiemelkedő szerepet vállalók munkáját külön díjazták. Gyallai Katalin, a Munkácsy Mihály Gimnázium igazgatója Apáczai Csere János-díjat, illetve Fisli Istvánnak, a KSZC Eötvös Loránd Műszaki Technikumának igazgatóhelyettese a Szakképzésért Apáczai Csere János -díjat vehette át.

 

 

Fotó: Lang Robert 

 

2023. Városi Pedagógus Nap Díjazottak



 

Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármestere dicsérő oklevelet adományoz: 

a gyermekek nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai munkájáért


 

Székely Gabriellának, az Arany János Tagóvoda óvodapedagógusának, tagóvoda vezetőjének

Kovács Imrénének, a Petőfi Sándor Központi Óvoda óvodapedagógusának

Tóthné Lukács Mónikának, a Madár Utcai Tagóvoda óvodapedagógusának

Gyánó Georginának, a Békevár Óvoda óvodapedagógusának

Mátésné Lencse Ritának, a Duráczky EGYMI óvoda óvodapedagógusának

Benke Eleonórának, a MATE Kaposvári Campus Gyakorló óvoda óvodapedagógusának


 

A gyerekek nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai tevékenységet segítő munkájáért polgármesteri dicsérő oklevelet vehet át:

Kiss Géza, a Temesvár Utcai Tagóvoda udvarosa

Balogh Attila, a Tar Csatár Központi Óvoda óvodatitkára

Ruppert Róbert Jánosné, a Nemzetőr Sori Központi Óvoda pedagógiai asszisztense

Andik Józsefné, a Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda konyhai kisegítője

Vecsési Katalin, a Bárczi EGYMI óvoda konduktora

Batke Nóra, a Napraforgó Családi Bölcsőde Hálozat kisgyermeknevelője


A tanulók nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai munkájáért dicsérő oklevelet vehet át:

Gáspárné Béres Bernadett, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanítója

Pintérné Kovács Mónika, a Berzsenyi Dániel Tagiskola tanítója

Pápai Gáborné, a Kisfaludy Utcai Tagiskola tanára

Büki-Baló Katalin Ágnes, a II. Rákóczi Ferenc Tagiskola tanítója

Vejki Veronika, a Zrínyi Ilona Két tanítási nyelvű Tagiskola tanítója

Jónásné Bánfi Csilla, a Kinizsi Lakótelepi Tagiskola tanítója

Szentgyörgyi Katalin, a Gárdonyi Géza Tagiskola tanára

Tomoziné Fekete Beáta, a Honvéd Utcai Tagiskola tanára

Kele Andrea Margit, a Toponári Tagiskola tanítója

Puczné Karvaly Kinga, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola tanítója

Szijártó Csaba, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanára

Demeterné Várnai Virág, a Munkácsy Mihály Gimnázium tanára

Prukner-Sas Médea Adrienn, a Táncsics Mihály Gimnázium tanára 

Fehér Gábor, a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium kollégium vezetője

Rónainé Kalmár Karolina Mária, a Kinizsi Pál Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola oktatója

Pozsegovics Gáborné, a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium tanára

Hartner Jánosné, a Lorántffy Zsuzsanna Református Iskola tanára

Kovács István, a Lamping József Technikum és Szakképző Iskola szakmai oktatója

Nyári Milán, az Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium szakmai oktatója

Laki Piroska, az Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium oktatója

Bordás Beáta, a Széchenyi István Technikum és Szakképző Iskola igazgatóhelyettese

Pintér Zoltán, a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum igazgatóhelyettese

Törökné Markovits Katalin, a Szigeti Gyula János Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola szaktanára

Csizmadia Adrián, a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium oktatója

Ángyánné Hász Emőke, a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ szakiskolai intézményegység vezetője

Nyáriné Fenyvesi Katalin, a Duráczky EGYMI logopédusa

Maurer Ágnes, a Liszt Ferenc Zeneiskola ütőhangszeres zenetanára

Turi Endre Lajos, az Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola néptánc pedagógusa

Hrotkó-Pusztai Kitti, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Székhelyintézményének logopédusa, főigazgató-helyettes

Horváth Róbert, a Cseri Úti Kollégium nevelőtanára


 

a tanulók nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai tevékenységet segítő munkájáért polgármesteri dicsérő oklevelet vehet át:

Gelencsér József, a Klebelsberg Középiskolai Kollégium portása

Varga Csabáné, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kaposvári Tagintézményének szakszolgálati titkára


A köznevelési intézmények érdekében végzett kiemelkedő színvonalú munkájáért Polgármesteri Elismerő Oklevelet vehet át:

Kosarasné Ujhelyi Andrea, a Kaposvári Tankerületi Központ titkársági ügyintézője

Győrfi Gergely, a Kaposvári Szakképzési Centrum kapcsolati-és pályaorientációs referense


Pintér Sándor belügyminiszter Miniszteri elismerő Oklevelet adományozott a kiemelkedő szakmai tevékenység elismeréseként.

Berkes Andrea, a Petőfi Sándor Központi Óvoda óvodapedagógusa

Szentgyörgyiné Lőrincz Aranka Katalin, a Nemzetőr Sori Központi Óvoda óvodapedagógusa, óvodavezető helyettes

 

Pintér Sándor belügyminiszter Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott Kaposvár város óvodáiban dolgozó óvodapedagógusai részére. 

Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehet át:

A Madár Utcai Tagóvodából: 

Nagyné Wágner Ibolya, óvodapedagógus, tagintézmény vezető


Búzavirág Tagóvodából: 

Németh Zoltánné, óvodapedagógus, tagintézmény vezető

 

Szentjakabi Tagóvodából: 

Hegedüs Zsófia, óvodapedagógus

 

Béke Utcai Tagóvodából: 

Bernáthné Kovács Ágnes, óvodapedagógus

Dusáné Tóth Erika, óvodapedagógus


Arany János Tagóvodából:

Székely Gabriella, óvodapedagógus, tagintézmény vezető

 

Jutai Úti Tagóvodából:

Kirsch-Valkó Klára, óvodapedagógus, tagintézmény vezető

 

Fésűs Éva Központi Óvodából:

Dr. Weiszné Ambrus Veronika, óvodapedagógus, óvodavezető helyettes


Kaposfüredi Tagóvodából:

Balla Szilvia, óvodapedagógus, tagintézmény vezető


Honvéd Utcai Tagóvodából: 

Nyári Lászlóné, óvodapedagógus, tagintézmény vezető

 

Nemzetőr Sori Központi Óvodából:

Sárdi Zoltán Lászlóné, óvodapedagógus, óvodavezető helyettes

Drávecz Tamásné, óvodapedagógus


A Kaposvári Tankerületi Központ intézményei pedagógusainak Pintér Sándor belügyminiszter által adományozott Pedagógus Szolgálati emlékérmek

A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnáziumból:

Lakos Sándorné, tanár 

Szabóné Paál Eleonóra, tanár 


A Kodály Zoltán Központi Általános Iskolából:

Barna Attiláné, matematika-fizika szakos tanár

Horváth Edit, tagintézményvezető, általános iskolai tanár

Sárdiné Villányi Ibolya Anna, magyar nyelv,- és irodalom szakos tanár


A Toldi Lakótelepi Tagiskolából:

Ferinczné Kozma Anna Mária tanító

 

A Berzsenyi Dániel Tagiskolából:

Krajcsó Judit, tanító, könyvtáros

Sziget András Ferenc, testnevelés szakos tanár

 

A Gárdonyi Géza Tagiskolából:

Göbölösné Vámos Márta Mária, tanító

Kosztichné Gulyás Ágota, matematika, fizika, informatika szakos tanár


A Honvéd Utcai Tagiskolából:

Gumhert Györgyné, tanító

Péter Balázsné, biológia-testnevelés szakos tanár


A Toponári Tagiskolából:

Kósa Sándor Józsefné, tanító


A Benedek Elek Tagiskolából:

Kulcsárné Németh Edit, tanító 

 

A II. Rákóczi Ferenc Tagiskolából:

Törő Zoltánné, tanító, gyógypedagógus

 

A Munkácsy Mihály Gimnáziumból:

Dr. Vajda János, matematika-fizika szakos tanár

Dr. Vargáné Rosta Zsuzsanna, angol nyelv és irodalom- matematika szakos tanár

Maráczi Árpád József, angol nyelv és irodalom-történelem szakos tanár


A Táncsics Mihály Gimnáziumból:

Drankovics József Gyula, matematika-fizika szakos tanár


A Somogy Megyei Duráczky EGYMI-ből:

Bendéné György Erika, biológia-földrajz szakos tanár


A Bárczi Gusztáv Módszertani Intézményből:

Szőke Andrea, testnevelő tanár


A Klebelsberg Középiskolai Kollégiumból:

Batta Rudolf, kollégiumi nevelőtanár


Az Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskolából:

Deli Szidónia Eleonóra, igazgató


A Liszt Ferenc Zeneiskola-Alapfokú Művészetoktatási Intézményből:

Kutiné Majnay Judit Mária, szolfézstanár


A Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kaposvári Tagintézményéből:

Csikvárné Takács Anikó, tagintézményvezető, gyógypedagógus

Szabó Ildikó, gyógypedagógus

Varga Diana, gyógypedagógus



Kiemelkedő munkájuk elismeréseként állami, illetve egyéb magasrangú kitűntetésben részesültek: 

Gyallai Katalin – A Munkácsy Mihály Gimnázium igazgatója – aki Apáczai Csere János díjat vehetett át. 

 

Bonis Bona a Nemzet Tehetségeiért díjat vehett át:

kiváló tehetséggondozó kategóriában:

Kutiné Majnay Judit Mária – a Liszt Ferenc Zeneiskola szolfézstanára 

 

kiváló tehetségfejlesztő kategóriában:

Ruchárd Mária – Klebelsberg Középiskolai Kollégium pedagógusa 


Neumann János díjat kapott Papp Pala László, a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium animáció oktatója

 

Németh Rudolf Tibor-Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium- Miniszter Elismerő Oklevele. Átvette 2023.03.15- i nemzeti ünnep alkalmából.


Gratulálunk Fisli Istvánnak, a Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Műszaki Technikum igazgatóhelyettesének, aki június 15-én Szakképzésért Apáczai Csere János -díjat vesz át


Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács elismerését fejezi ki a tehetséggondozásban kiemelkedő szerepet vállaló pedagógusoknak.



 

Tehetséggondozó munkájáért elismerésben részesül:

Kovács Gáborné, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Szakgimnázium mentorpedagógusa

Kiss Ernő, a Kapovári Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium szaktanára

Jüngling-Czotter Éva, a Kaposvári Szakképzési Centrum Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium testnevelő tanára


Az „Óvodás gyermekek neveléséért” Alapítvány elismerő oklevelét és emlékplakettet vehet át:

Papp Ildikó, a Petőfi Sándor Központi Óvoda óvodapedagógusa

Koltainé Kiss Judit, a Madár Utcai tagóvoda óvodapedagógusa

Haidinger Istvánné, a Rét Utcai Központi Óvoda nyugalmazott dajkája

Gulácsi Péterné, a Nemzetőr Sori Központi Óvoda dajkája

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában