Galériával

2022.05.25. 07:43

Újabb adomány érkezett a karcagi Kátai Gábor Kórházba

A Tisza-tavi Keresztyén Polgári Kör újabb adományt hozott Karcagra, a Kátai Gábor Kórházba, melyről Fodor Gusztáv lekészt és Nagyné László Erzsébet főigazgatót kérdeztük.

Daróczi Erzsébet

Fotó: Daróczi Erzsébet

Az orvosi jellegű segélyszállítmány körülbelül 2 millió forint értékű – mondta a lelkész, aki szólt arról is, hogy az elmúlt hónapokban a háború miatt bajba jutott ukrán testvéreknek vittek 800-900 tonnányi adományt.

– Szívünkben ott van a magunk szűkebb régiója is, Jász-Nagykun-Szolnok megye és a Kátai Gábor Kórház is – mondta Fodor Gusztáv, aki a megyei egészségügyi intézeteket is tudja támogatni komoly mennyiségű kötszerrel, és a napi munkához szükséges orvosi eszközökkel.

Nagyné László Erzsébet főigazgató a kórház vezetése, dolgozói és betegei nevében köszönte meg az adományt, amely védőeszközöktől a napi szintű felhasználásra alkalmas tisztálkodó szerekig sok mindent tartalmaz három értékes betegmegfigyelő monitorral.

– Fodor Gusztáv tiszteletes úr, szeretett kórháza vagyunk mi, szeretetkórháznak hívja intézményünket, az itt dolgozóknak a hivatástudata, hozzáállása és a szeretete az, amit ő és társai folyamatosan éreznek, és remélem betegeink többsége is ezt érzi – mondta a főigazgató, aki szólt az elmúlt két év járvány okozta nehézségeiről is.

Aki szeretné bármilyen módon támogatni a kórházat, az a Kátai Gábor Alapítványon keresztül és közvetlenül is megteheti.

A főigazgató ezúton is köszöni mindazoknak, akik adományaikkal, támogatásaikkal hozzájárultak és hozzájárulnak az intézmény működéséhez, az itt dolgozók rekreációjához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában