Galériával és videóval

2022.06.25. 07:34

Megkezdődött a XXVI. Jász Világtalálkozó Jánoshidán

A „Jövőnket alakítjuk, ám a múltunk örök!” mottó jegyében nyitották meg pénteken a XXVI. Jász Világtalálkozó programsorozatát Jánoshidán, a premontrei rendház udvarán.

Illés Anita

Fotó: Pesti József

A 2500 fős kistelepülés napra pontosan 17 év után immár második alkalommal ad otthont a szülőföldjükről elszármazott és az itthon élő jászok legnagyobb ünnepének. Az élő hagyományok, helyi értékek bemutatására épülő találkozó lehetőséget ad a jász öntudat kifejezésére és erősítésére. A megnyitó felvezetéseként felcsendült Jánoshida himnusza, majd helyi előadók mutatták be táncban, dalban és versben a hazaszeretet, a szülőföldhöz való kötődés érzését. Közreműködött többek között az Alsójászsági Petőfi Sándor Általános Iskola néptánccsoportja, a HIDI Népdalkör, a Kamarakórus és az Aranytorkú Férfikar. A műsorban szerepet vállalt a ma beiktatásra kerülő leendő jászkapitány Szöllősi Sándor és családja is.

– A jászok, a Jászság tiszteletére terveztük, szerveztük a XXVI. Jász Világtalálkozó három napját. A célunk ugyanaz, mint tizenhét évvel ezelőtt, most is szeretnénk jó házigazdák és felkészült vendéglátók lenni. Ismét szeretnénk minél többet megmutatni magunkból – mondta köszöntőjében Eszes Béla polgármester.

A rendezvényt Pócs János a térség országgyűlési képviselője nyitotta meg. 

A jászok számára a nemzetközi jász világtalálkozó a legszebb ünnep, hiszen ilyenkor az ország minden pontjáról, sőt külföldről is hazalátogatnak az elszármazottak. Végre találkozunk, együtt vagyunk és ünnepelhetünk

– fejezte ki örömét.  

Borbás Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke kiemelte, hogy a járványok és a népvándorlás korában az egyre fogyó természeti erőforrások, valamint a háború is a mindennapjaink részévé vált. 

A kapcsolatok, az identitás, a szülőföld jelentheti a kapaszkodót ebben a felfordult világban

– hívta fel a figyelmet. 

A köszöntők után Hortiné Dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója átadta a Jászok Nagykönyvét a házigazda település polgármesterének. A világtalálkozó első napján a Fricska Táncegyüttes produkciója, a Lankúda Fivérek, Péter Szabó Szilvia jubileumi nagykoncertje szórakoztatta a közönséget. 

Az estet Szent Iván éji tábortűz zárta a jász íjászok közreműködésével. A szombati nap is bővelkedik színes programokban, a viseletek, a szellemi értékek bemutatása, a jászok főpapi szentmiséje, a Jászságért díj átadása, a jászkapitány beiktatása, a jász települések felvonulása és a jászsági kulturális csoportok előadása kap főszerepet. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában