Lime

2022.06.28. 06:55

Begyűjtik a Szolnokon széthagyott elektromos rollereket

Két hete állították forgalomba a megyeszékhelyen a Lime rollereket. Az elektromos járműveket azóta egyre többen használják, ám azok minden napra szolgáltatnak beszédtémát a közösségi oldalak használóinak is. Akad, aki örül az új járműveknek, mások szerint sok gondot okoznak a városszerte – így vagy úgy – parkoló kétkerekűek.

Rimóczi Ágnes – P. Pusztai Nóra

Fotó: Illusztráció / Fehér Gábor MW Archív

Sokan örömmel fogadták és előszeretettel használják az elektromos rollereket, a városban azonban olyanok is akadnak, akik inkább bosszankodva szemlélik az utcákon szerteszét parkoló, olykor árokpartra borulva árválkodó járműveket. A városban járva valóban mindenfelé lehet ezekkel a járgányokkal találkozni. A közösségi oldalt elárasztották az itt-ott eldobált (vagy éppen csak eldőlt), a járda közepén leállított rollerekről készült képek, de olyan fotót is láthattunk már, miszerint egy kukában parkol egy eszköz. Számos kérdés is felmerült a járművekkel kapcsolatban, melyeket egyébként egy egyszerű mobilalkalmazás letöltése után vehetik használatba a tizennyolc év feletti, megfelelő KRESZ-tudással rendelkezők.

A rollerek feloldási díja 250 forint, utána 55 forint a percenkénti használat díja. Vannak különböző bérletopciók, ezek közül a Lime Prime a legnépszerűbb, amely 1995 forint, s mentességet nyújt a feloldási díj alól egy hónapon keresztül, így csak a percdíjat kell fizetnie a felhasználónak

– tájékoztatott elsőként a díjszabásokról Irmai Krisztián. 

A kétkerekűeket egy egyszerű mobilalkalmazás letöltése után vehetik használatba a megfelelő KRESZ-tudással rendelkezők Fotó: Nagy Balázs

Az üzemeltető, Lime Technology Kft. ügyvezető helyettese a Szolnokra „jövetelükkel” kapcsolatban elmondta: a járművek üzemeltetéséről természetesen, a helyi viszonyokat figyelembe véve egyeztettek a város önkormányzatával. 

– Akadnak zónák, ahová nem lehet behajtani, vannak, ahol sebességkorlátozás érvényes. Behajtási tilalom a piac területére vonatkozik. Lassító zónát beszéltünk meg az üzemelési zónától kívülre eső részekre, illetve a Szántó körút egy szakaszára, a Kossuth Lajos útra és a Hild térre. A város több területén van olyan hely, ahol nem lehet parkolni, ezek az applikációban láthatók – számolt be Irmai Krisztián.

A rollerek üzembe helyezésekor 11 virtuális pontot alakítottak ki a belvárosi részen, a járműveket ezeken lehet letenni, csak akkor állítható le az applikáción át a díjszámítás. A cég tervezi újabb, belvároson kívüli pontok kialakítását, ehhez azonban néhány hétnek el kell telnie, hogy lássák a használói szokásokat. 

Ha ezt nem várjuk ki, előfordulhat, hogy olyan helyekre alakítunk ki parkoló pontokat, amelyeket a felhasználók nem feltétlen vesznek igénybe. Jelenleg a belvárosban alakítottunk ki ilyen virtuális helyeket

– tette hozzá az ügyvezető helyettes.

Az elektromos rollerekkel kapcsolatban kérdéseket vet fel az is, hogy az azokra vonatkozó KRESZ-szabályok nem teljesen tisztázottak. Egy szolnoki autóvezetést oktató szakember szerint pontosan ezért kettős a fogadtatása az eszközöknek. 

– Sok kérdés merül fel, így hogy hol lehet azokkal közlekedni, milyen felszerelés szükséges a használatához, kell-e jogosítvány – sorolta Vadas Attila, a szolnoki Sprint Autósiskola vezetője. 

Többen egy 2019-es jogszabályra hivatkoznak, ám abban csak kézi gázzal hajtott járműre vonatkoznak a megállapítások, míg a rollereket igazából egy ujjal lehet kezelni. 

– A legnagyobb probléma, hogy kiszámíthatatlan, hol és milyen sebességgel bukkan fel a közlekedés során. Az úton, de a járdán is előfordulhatnak, ehhez képest tempósan, akár huszonöt-harminc kilométer per órával suhannak – elemezte. Szabályozásra tehát mindenképpen szükség van, márcsak az esetleges balesetekhez kapcsolódó anyagi károk felelőseinek megtalálásához is, s mert a fennálló helyzet sem a környezetbarát módon közlekedni akaróknak, sem a közlekedés többi szereplőjének, de a hatóságoknak és a bíróságoknak sem jó. 

Ha hibás, jelezzük, az illetékesek intézkednek 

Kik kezelik a rollereket? Kik szedik össze a szerteszét hagyott járműveket, kinél lehet jelezni, ha hibás, rossz, összetört eszközt találunk? 

– Helyi alvállalkozók intézik a begyűjtést, töltést, át- és kihelyezést. A rosszul parkolt, elhagyott, hibás rollert egyébként az applikáción belül lehet jelezni – mondta el Irmai Krisztián. 

Hozzátette: a cég emellett az önkormányzattal is szoros kapcsolatban áll, így a helyi közterület felügyelet is illetékes lehet a témakörben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában