Fennakadás

2022.12.07. 11:25

Hetek óta késik a postai levelek kézbesítése Tószegen

Az elmúlt hetekben többször merült fel probléma a postai kézbesítésekkel kapcsolatosan Tószegen. A szolgáltató szerint a helyi postahivatalnál közelmúltban történt változások miatt lehetnek fennakadások, de mindent megtesznek azért, hogy mielőbb rendeződjön a helyzet. Addig a község polgármestere is a helyiek türelmét kéri.

Rimóczi Ágnes

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

– Az elmúlt hetekben sajnos többször előfordult, hogy nem érkeztek meg időben a számláim. Volt eset, hogy már késedelmi kamatot számoltak fel, hiszen a korábbi csekket értelemszerűen nem tudtam befizetni – mesélt tapasztalatairól a tószegi Kiss Ibolya. 

A hölgy elmondta, van olyan levele, amit a mai napig nem kapott meg. 

– Bízom benne, hamarosan rendeződni fog a helyzet, hogy a fontos teendőket időben elvégezhessük, vagyis kiegyenlíthessük a számlákat és mások hibája miatt ne nekünk, lakosoknak kelljen többet fizetnünk – tette hozzá a hölgy.

A helyzetre reagálva a Magyar Posta illetékesei a hírportálunknak küldött válaszukban hangsúlyozták, a tószegi postahivatal október elejétől nemcsak ennek az egyetlen településnek a kézbesítését látja el, hanem Tiszajenőjét, Vezsenyét és Tiszavárkonyét is. Emellett pedig nemrég állt munkába az új postavezető, valamint egy kézbesítő is, két további kolléga betanítása pedig jelenleg is zajlik.

A Magyar Posta Zrt. kommunikációs osztálya kiemelte, a kézbesítés folyamatos volt és lesz is a jövőben, sőt nagyobb forgalom esetén – az igényekhez igazítottan – plusz munkatársakat rendelnek ki a tószegi postához. 

A postahely működését a területi igazgatóság – mint minden posta esetében – folyamatosan és aktívan figyelemmel kíséri, szükség esetén meghozza a szükséges intézkedéseket, a magas szolgáltatási színvonal biztosítása érdekében.

A panasz jogos, de türelmet kér a településvezető

A problémákról a település önkormányzata is értesült. Közösségi oldalán dr. Gyuricza Miklós arról számolt be, saját tapasztalatai alapján is, hogy a lakossági panaszok megalapozottak. A polgármester posztjában kiemelte, a posta nem folytatott egyeztetést az önkormányzattal, nem kaptak tájékoztatást a helyi hivatal működésével kapcsolatban. 

– Természetesen jeleztük a kézbesítési problémákat az illetékeseknek. Tekintettel arra, hogy a posta állami fenntartású, a településünk országgyűlési képviselőjének a közreműködését is kértem a probléma kezelésében – emelte ki a településvezető, aki hozzátette: vannak dolgok, amiket a lakosság is megtehet annak érdekében, hogy kevesebb probléma legyen. 

– Fontos, hogy mindenki, jól látható módon tüntesse fel az ingatlanán annak házszámát. Emellett, aki teheti, váltson E-számlára a közüzemi szolgáltatóknál, hiszen azzal saját helyzetét segíti – írta dr. Gyuricza Miklós, aki a helyzet rendeződéséig a lakosság türelmét is kérte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában