Jászkunság

2023.01.30. 06:55

Nem szállít többé tűzifát a cég annak, aki otthon leméri a súlyát

Tavaly tavasz óta várja vissza pénzét, vagy a hiányzó famennyiséget egy idős, surjányi lakos, aki egy térségbeli fakereskedőtől a kifizetett negyven helyett csak harminc mázsa fát kapott. Elmondása szerint olvasónk azóta több hatósághoz is panasszal fordult, de az ügyben eddig nem történt semmi.

Molnár-Révész Erika

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock

– Az elmúlt év áprilisában százhúsz mázsa tűzifát rendeltem egy, környékbeli településen működő faárustól, mázsánként négyezer forintért. Az első fuvar, a megbeszélt negyven mázsa néhány napon belül megérkezett. Ám én már évek óta szállíttattam azzal az autóval, és tudtam, arra csak harminc fér. Ezt szóvá is tettem, mire azt felelték, hogy kissé vizes a fa, így tömegét tekintve az áru eléri a negyven mázsát. Lemértük, és kiderült, mégiscsak harminc volt. Vagyis, tíz mázsával kevesebbet adtak azért a fuvarral együtt százhatvanhárom ezer forintért, melyet kifizettünk – mesélte történetét a 88 éves surjányi lakos, aki ezután értesítette erről a szóban forgó céget is.

A hölgy tudomásul vette a dolgot, és megígérte, hogy kiszállítják a hiányzó tíz mázsát, a fennmaradó kilencvennel együtt három tételben, de a mai napig nem érkezett meg. Kerestem őket ismét, azt válaszolták, hogy aki a tőlük vásárolt fát utólag megméri, annak többé nem szállítanak – és így is tettek 

– panaszolta az idős férfi, aki vagy a hiányzó tíz mázsa fáját, vagy az azért kifizetett negyvenezer forintot szeretné visszakapni. 

Mint írta, azóta értesítette a fogyasztóvédelmi felügyelőséget, és az adóhatóságot, de nem történt semmi az ügyben. Esetével megkerestük a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatalt.

– Az ügyben bejelentés a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Hatósághoz nem érkezett. A kártérítéssel vagy pénz visszafizetéssel kapcsolatos vitás ügyek polgári peres úton, bíróság előtt rendezhetőek, vagy azt megelőzően a fogyasztó lakóhelye, vagy tartózkodási helye szerinti illetékes kereskedelmi és iparkamara által működtetett békéltető testületnél térítésmentesen kezdeményezhető. Javasoljuk, hogy a vásárlást megelőzően minden esetben győződjenek meg a kereskedő megbízhatóságáról! A tűzifa vásárláshoz kapcsolódó jogszerűtlenségekről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján lehet tájékozódni – állt a válaszban. 

A Nébih az utóbbi időszakban ugyanis kiemelten foglalkozott a tűzifával kapcsolatos átverésekkel. Honlapjukon, az olvasónkéhoz kísértetiesen hasonló történetet tettek közzé példaként.

– A telefonos megrendelést általában egy kedves női hang nyugtázza, amely még inkább megnyugtatja a vevőt,  hogy kedvező alkut köt. Amikor azonban megérkezik a kisteherautó, és leborítják a fát, többnyire kiderül, hogy az kevesebb is, vizesebb is, vagy akár nem is olyan fajta, mint amit rendelt. A fuvarosok azzal védekeznek, hogy nekik ezt adták, szóljanak az eladónak, biztosan orvosolják a problémát. Az autó elhajt, jobb esetben a hirdető talán egyszer-kétszer még felveszi a telefont, ígérget, magyarázkodik, egy idő után pedig elérhetetlenné válik. Rosszabb esetben a helyszíni reklamációknál már a fuvarosok is fenyegetően lépnek fel, így elveszik a vásárló kedvét a határozottabb érdekérvényesítéstől – írta a Nébih. 

Közleményükben hozzátették, országszerte sok olyan visszaélés történik, amikor az eladók az emberek jóhiszeműségére alapozva csalják ki a tüzelőre félretett pénzt, csalódottságot, szomorúságot, bosszúságot és hideget hagyva maguk mögött.

Azonosító szám is segít elkerülni a csalókat 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal különböző tanácsokat is megosztott, a leendő tűzifavásárlók számára. Mint írják, ismert, leellenőrizhető kereskedőtől érdemes beszerezni a téli tüzelőt.

– Ha hirdetés alapján keres tűzifaárust, csak valós, a Nébih által nyilvántartásba vett, EUTR technikai azonosító számmal rendelkező hirdetőtől, kereskedőtől vásároljon. Ha a hirdetésben nincs ilyen EUTR azonosító szám, amely jelenleg AA vagy AB betűkombináció után hét darab számjegy, nem szabad tovább foglalkozni a hirdetéssel – nyomatékosította a Nébih, melynek feketelistáján azok a cégek ellenőrizhetőek, melyek inkorrekt módon jártak el. Mint írják, csak szállítójeggyel szabad átvenni a tűzifát, melyet lerakodás előtt érdemes alaposan megnézni, továbbá előre nem szabad kifizetni az árut, csak miután a vásárló meggyőződött a minőségéről, és arról, hogy az eladót a későbbiekben is megtalálja-e.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában