Galériával

2023.02.05. 11:27

Csodájára járnak a cölöpökre épült abádszalóki úszófalunak

Magyarországon egyedülálló úszófalu épült nemrég az abádszalóki Abádi Kikötőben. A cölöpökön álló, négyévszakos, könnyűszerkezetes építményekből álló „lakópark” idén nyáron újabb házakkal bővül. Hoffer Ferenc, az úszófalu megálmodója arról mesélt hírportálunknak, hogy mitől olyan különlegesek ezek az úszó otthonok.

Köllő Judit

Az abádszalóki úszóházak

Fotó: Nagy Balázs

Rendkívül népszerűek a több mint egy éve épült úszóházak Abádszalókon. Hoffer Ferenc, az úszófalu megálmodója és beruházója arról számolt be hírportálunknak, hogy az Abádi Kikötő árterületen helyezkedik el, ezért olyan megoldást kellett találni, mely jól alkalmazható áradások esetén is.

– A kikötőben található házak egyedi műszaki megoldás alapján működnek – fejtette ki Hoffer Ferenc. – A terület árvízvédelem alatt áll, ezért olyan technológiát kellett kitalálni, ami megfelel a követelményeknek. Általánosságban elmondható, hogy a Tisza-tó partján kétféle otthon létezik: a vízparti, könnyűszerkezetes, valamint az úszó ház, mely képes a vízen úszni. Az Abádi Kikötőben található ingatlanok attól különlegesek, hogy ennek ötvözetei. Tehát élvezhetjük a víz közelségét, miközben biztonságban érezhetjük magunkat.

A cölöpökkel rögzített házak árvíz idején képesek a vízen „úszni”.

A négyévszakos építmények cölöpökön állnak, melyek egyfajta stabilitást biztosítanak

 – magyarázta az ötletgazda. 

Azonban mikor fúj a szél vagy épp hullámzik a víz és viharos idő van, a ház akkor sem mozog, mert a cölöpök rögzítik. Érdekessége, hogy árvíz idején fel tudnak úszni, annak levonulásakor pedig visszaülnek a cölöpökre

– tette hozzá Hoffer Ferenc.

A rendkívül jól felszerelt vízi otthonok magántulajdonban vannak.

Újabb vízi ingatlanokat létesítenek a területen

A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb lakóházak épülnek a parton, melyek ezúttal bérelhetőek lesznek bárki számára.

– 2021 tavaszán kezdtük el értékesíteni a házakat, melyek szinte azonnal elkeltek – árulta el a beruházó. – Mindezek mára gazdára találtak. Az elmúlt időkben annyi figyelmet és érdeklődést kaptak az úszó otthonok, hogy úgy döntöttünk, kiadásra is építünk néhányat – annak érdekében, hogy azok is kipróbálhassák, akik nem engedhetnek meg maguknak ilyen, nagy költségvetésű ingatlanokat. Ha minden jól megy, júliusra készen lesznek, azonban jelenlegi az anyagellátottság is bizonytalan, akadoznak a beszállítások, ezért csúszhat az átadásuk...

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában