Ellenzéki konfliktus

2023.03.21. 06:14

Gyurcsányék megnehezítik a Momentum dolgát

A 14 budapesti, ellenzéki polgármester közül csak egyetlen momentumos maradt, és a DK mindent megtesz azért, hogy ez így is maradjon – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

A Momentum Havasi Gáborban bízik

Forrás: Donáth Anna / Facebook

Donáth Anna pártjának XXII. kerületi polgármester-jelöltje, Havasi Gábor mellett kezdett kampányolni a héten – ismerteti a lap, megjegyezve, hogy ezzel egy időben a DK is bejelentette, hogy Perlai Zoltánt indítja 2024-ben a XXII. kerületben.  

Havasi Gábor 2019-ben egyébként kikapott a Fidesz–KDNP-s Karsay Ferenctől a polgármester-választáson.

A Magyar Nemzet korábbi értesülései szerint, ha a DK el is fogadja Karácsony Gergely ajánlatát, ami arról szól, hogy a 2019-ben győztes 14 ellenzéki polgármester összbaloldali támogatással, egy civil ernyőszervezet színeiben újraindul az általuk irányított kerületekben; akkor is arra fognak törekedni, hogy a jelenlegi kormánypárti vezetésű kerületekben „aránytalanul sok” DK-s jelöltet állítsanak. Ezzel pedig megnehezítik a Momentum dolgát is.  

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában