Tiszabura

2023.03.21. 13:22

Megdöbbenve látták a helyiek, hogy az összes ajtó és ablak eltűnt az épületről

A 9 rendbeli lopással gyanúsított tiszaburai férfi őrizetben várja a bíróság döntését letartóztatásáról.

Szoljon.hu

Forrás: Illusztrációfotó

Fotó: Shutterstock.com

Egy helyi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy január 4. óta tiszaburai intézmények és magánszemélyek sérelmére bűncselekményeket követett el társaival – tájékoztatta hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Legutóbb márciusban egy asztalos műhelyből tulajdonított el 27 akácrönköt. Nem pihent március 18-án sem, akkor az önkormányzati tulajdonban lévő épület ajtajait, ablakát, valamint 34 négyzetméternyi plafon kibontását követően a sárléceket és a gerendákat is ellopta. 

Februárban egy mezőgazdasági terület magtárolója került a gyanúsított célkeresztjébe, onnan 5 mázsa kukoricát, 2 mázsa búzát és 60 kiló napraforgót vitt el bűntársával.

Januárban a vízórák ellopását is repertoárjába illesztette. Három magánszemély bánta a gyanúsított akcióját, sőt egyiküknél a vízcső eltörése miatt nagyságrendileg 40 köbméternyi víz is elfolyt. Megkárosított továbbá több tiszaburai sértettet is a főkolompos, hiszen magánlakásaikba bemenve, több százezer forintnyi ingóságot vitt magával, amiket később pénzzé tett.

A tiszaburai férfi minden hónapban mást lopott
Forrás: Police.hu

A nyomozók a többszörösen egyesített büntetőeljárásban összesen 9 rendbeli vagyon elleni bűncselekményt róttak a 30 éves férfi terhére, de a bűntársai sem kerülik el a felelősségre vonást, hiszen gyanúsított kihallgatásuk megtörtént. A nyomozó hatóság a bűncselekmények értelmi szerzőjének őrizetbe vétele mellett előterjesztést tett letartóztatása indítványozására, míg a többi terhelt szabadlábon védekezhet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában