Űrkutató program

2023.03.21. 13:30

Rakétát is lőttek a rákóczifalvai diákok az MCC-s versenyen

A csapatok azt a feladatot kapták, hogy tervezzenek egy űrkutató programot, egy általuk kiválasztott bolygóra.

Rimóczi Ágnes

Bálint Tibor Róbert, Fazekas Tamás és Bori Attila csapatkoordinátorukkal, Bardóczné Incze Krisztinával

Forrás: MCC

Ötödik alkalommal rendezték meg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség Programjának (FIT) kooperációs és készségfejlesztő tanulmányi versenyét, a FIT Kaland Tehetségversenyt. A negyedik osztályos diákoknak szóló ingyenes csapatversenyre a szervezők a teljes Kárpát-medencei diákság jelentkezését várták. 

– Az egy híján száz jelentkező csapat diákjai idén az űrkutatás rejtelmeit kutatták. Azt a feladatot kapták, hogy tervezzenek meg egy űrkutató programot, egy általuk kiválasztott bolygóra. A verseny során a háromfős csapatok és segítőik négy tehetségterület segítségével mutathatták be, hogyan hódítanának meg idegen bolygókat és milyen űrbázist telepítenének új lakhelyükre – számoltak be a szervezők a versenyről.

A döntőbe jutott tíz csapat között ott volt a Rákóczifalvai II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „űrkülönítménye” is. A 4.b osztály tagjaiból verbuválódott, Bálint Tibor Róbert, Bori Attila és Fazekas Tamás által alkotott AstroKids csapat mutatta be, milyen egy izgalmas űrkaland. 

– A csapatok látványos, színes és tudásmorzsákkal telített projekteket mutattak be a zsűrinek és az érdeklődő vendégeknek. Elvégezték az általuk készített, fizikai kísérleten alapuló rakétájuk kilövését és az űrállomásuk makettjét is prezentálták – számoltak be a versenyről.

A rákóczifalvai fiúk végül a hetedik helyet szerezték meg. 

– Nagy élmény volt. Jó volt látni, hogy mennyire összpontosítottak, odaadóan dolgoztak a projekt keretében a gyerekek. És szívmelengető volt, hogy milyen gyorsan összebarátkoztak más csapatokkal, s egymásnak is szurkoltak – mondta el érdeklődésünkre Bardóczné Incze Krisztina. A csapat koordinátora, egyben a fiúk osztályfőnöke megköszönte a támogatást a szülőknek, köszönetet mondott Tureczki Krisztina FIT régióvezetőnek a gondoskodó segítségért, valamint a Szolnoki Tankerületi Központ illetékeseinek az utazásban nyújtott segítségért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában