Szoljon podcast

2023.06.04. 14:38

Újra eredeti állapotában gyönyörködhetünk Szolnok egyik legrégebbi köztéri szobrában

Ünnepélyes keretek között felavatták, és megáldották a vármegyeszékhely egyik legrégebbi, 1800-ban készült köztéri szobrát vasárnap délelőtt. A Szomorú Jézus, vagy Merengő Krisztus elnevezésű műemlék immár méltó környezetben, és eredeti állapotában látható a Templom út és Madách út találkozásánál.

Molnár-Révész Erika

A rekonstrukció önkormányzati és minisztériumi forrásból valósult meg

Fotó: Mészáros János

A Szomorú Jézus, vagy merengő Krisztus szobrát 2021 júliusában szállították el, hogy eredeti, festetlen állapotába, és méltó környezetbe állítsák vissza. A hosszú hónapokig tartó gondos és aprólékos munka eredményét vasárnap délelőtt láthatta a nagyközönség, amikor ünnepélyes keretek között leleplezték, felavatták és megáldották a Templom és a Madách út sarkán található téren. Az eseményen nem tudott részt venni, így levélben osztotta meg gondolatait az ünneplőkkel Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

– Hiszem, hogy ennek a 200 éves szobornak az a feladata, hogy hirdesse az alkotás örömét, a közösség összefogásának erejét, a hit, és a kereszténység szeretet üzenetét – írta.

A szobor a városunk ékköve lett, szemet gyönyörködtető látvány, valahányszor elmentünk itt mellette az elmúlt napokban, vártuk, hogy mikor leplezik le és adják át, hogy teljes szépségében tudjunk benne gyönyörködni

– mondta Gáspár István plébános, majd megáldotta a szobrot.

Az összedőlés szélén álló emlékművet, valamint a teret a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. újította fel, a Krisztus szobrot Bánvölgyi László okleveles kőszobrász-restaurátor restaurálta.

– Az oly sokáig elfeledett hitélet – ami a rendszerváltás előtt Szolnokon nem feltétlen volt jellemző – egyre erősödik. Egyre többen vannak a templomokban, egyre több gyermek ott van a miséken, az istentiszteleteken, működnek az egyházi óvodák, az egyházi iskolák, középiskolák – hangsúlyozta ünnepi beszédében Szalay Ferenc polgármester.

A rekonstrukció önkormányzati és minisztériumi forrásból valósult meg, mintegy 40 millió forintból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában