Elballagtak

2023.06.07. 17:30

Fát ültettek a játszótéren a zagyvarékasi ovisok

Felkeresték ballagás előtt a kicsik az óvodájuk fenntartóját, hogy elköszönjenek, majd a polgármesterrel közösen egy szivarfát is elültettek.

Kovács Berta

A gyerekek nagyon élvezték a programot

Forrás: Beküldött fotó

A polgármesteri hivatalba látogattak el szerdán a Zagyvarékasi Égszínkék Óvoda ballagás előtt álló csemetéi, majd közös faültetésen vettek részt.

Asztalos-Gamauf Szilvia intézményvezető-helyettes elmondta, korábban még ő vetette fel ennek a programnak az ötletét.

– Az önkormányzat az óvoda fenntartója, de a gyerekek nem ismerik az ott folyó munkát – mondta. – Hagyományteremtő jelleggel kerestük fel a végzős kicsikkel a polgármesteri hivatalt, ahol a gyerekek megismerkedhettek az ott folyó munkával. Polónyi László polgármester kalauzolta a gyerekeket és válaszolt a kérdésekre, akik olyasmikről faggatták, hogy mi a dolga a polgármesternek, szereti-e az óvodásokat. Ez a program arra is jó volt, hogy a kicsik el tudjanak köszönni.

A ballagó óvodások a polgármesteri hivatallal is ismerkedtek
Forrás: Beküldött fotó

A program azonban itt nem ért véget, polgármesteri kísérettel átvonultak a Zagyva partján lévő játszótérre, ahol közösen ültettek el egy szivarfát. A végzősök faültetéséből szintén szeretnének hagyományt teremteni. A gyerekek egyébként nagyon élvezték e programot, kis lapáttal segítettek a fa körül a földet elegyengetni. És mivel így magukénak érzik, remélhetőleg a későbbiekben is vigyázni fognak rá.

A kicsik nagy lelkesedéssel ültették a fát
Forrás: Beküldött fotó

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában