Kisvárda

2022.05.25. 09:41

Örökké emlékezetes marad a szombat Kisvárdán

A Kisvárda U15-ös csapata kiütéses győzelem után kiizgulta a riválisok botlását.

MK

A Várda Labdarúgó Akadémia U15-ös bajnokcsapata

Fotó: kisvardafc.hu

Kisvárdán megérezték az éremszerzés örömét, és nem akarják elengedni az érzést! Talán a teljes magyar labdarúgóéletet meglepte a felnőttcsapat NB I.-es második helye, a sikerről mi is több ízben megemlékeztünk már. Ezúttal viszont nem a nagyokról írhatunk boldogan, hanem a szabolcsiak U15-ös csapatáról, amely megnyerte a kiemelt országos bajnokságot! 

Nyomást helyeztek a riválisokra 

Pedig a Várda Labdarúgó Akadémia úgy futott neki a szombaton rendezett utolsó fordulónak, hogy ugyanannyi pontja volt, mint a DVSC-nek és a Ferencvárosnak, mégis a harmadik helyen állt. A várdaiak megtették, amit megkövetelt a haza, 6–0-ra győztek Fehérváron, majd a hazaúton izgulhattak, hogyan alakul a két rivális egy órával később megkezdett meccse. Nos, a Debrecen a Vasas vendégeként, a Fradi az MTK-val ikszelt, így a Kisvárda szerezte meg az aranyérmet. 

– A kollégáimmal már beszéltünk róla reggel, hogy jót érzünk, de hittünk benne egész héten, sőt egész tavasszal – mondta el lapunknak a csapat vezetőedzője, Katona György. – Meccsről meccsre közelebb kerültünk hozzá. Amikor megvertük a tavalyi bajnok Debrecent – nagyjából egy hónappal ezelőtt –, feljöttünk a dobogóra, és közel kerültünk az első helyezetthez. Kicsi hullámvölgy után a vége is szépen sikerült, minden eredmény nekünk kedvezően alakult. Mi a hat nullával nyomást gyakoroltunk a Fradira és a Debrecenre, úgy néz ki, nem bírták el. 

– A tavaszi teljesítményünknek köszönhetően nyertünk, mert tizenegy mérkőzésből kilencet megnyertünk, egy döntetlent értünk el és egyszer kaptunk ki – folytatta. 

– Március ötödikén kaptunk ki utoljára, ennek köszönhető a siker, és persze a nagyon jó stábnak, a háttérmunkának, a kisvárdai vezetők és a családok támogatása nélkül nem jött volna össze, és a legfontosabb, hogy a gyerekek nagy munkát tettek bele. Sokáig csak álomként beszéltünk a bajnoki címről, aztán egy idő után valósággá vált, hogy tényleg beléphetünk a kapuján. Úgy érzem, az akadémián belül is büszkék ránk. 

Egy nap alatt két siker 

A vezetőedző és segítője, Farkas Márton a hosszú úton sem lélegezhetett fel teljesen, ugyanis nagy feladat várt még rájuk szombat este. A két tréner Fehérvárról Cigándra utazott, hogy a Borsod megyei első osztály rangadóján a második helyen álló Gesztelyt leszakítsák. 
A kisvárdai edzők ezt a feladatot is teljesítették, játékosként is bajnoki címet szereztek. 

Farkas Márton és Katona György

– A szombatot be kell karikázni a naptárban! Sok labdarúgónak egész pályafutása alatt nem adatik meg, hogy egyszer bajnoki címet szerezzen bárhol is, nekünk ezen a napon kétszer is sikerült. A cigándi győzelemre is nagyon büszkék vagyunk, az egyesületnek nem a megye egyben van a helye – fogalmazott Katona György, és hozzátette, jó szervezéssel megoldható, hogy a kisvárdai utánpótláscsapat felkészítése mellett játsszon az NB III.-ban. 
És hogy Kisvárdán mennyire jöttek bele az éremszerzésbe? Az U17-es gárda csupán öt pontot veszítve, 199–6-os gólkülönbséggel megnyerte a régiója bajnokságát, és osztályozómeccseket játszhat a feljutásért.

Várda Labdarúgó Akadémia U17

Labdarúgás

Játékoskeret: Sira Balázs, Molnár Milán, Vlad Mavrodi, Németh Viktor, Kozma Zsombor, Barati Lőrinc, Max Ostrovka, Siksay Hennady, Kun Ákos, Csengeri Krisztián, Kancsij Artúr, Tóth Milán, Nagy Barnabás, Csáki Gergő, Ivan Anistratenko, Koval Tymur, Firsov Dávid, Csarkó Bence, Chrabák Noel, Kiss István, Badari Marcell, Román Hudov, Koliada Nazar, Szabó Máté, Milik László, Ivan Kuzma.

Gólkirály: Kun Ákos (13 gólos) 
Vezetőedző: Katona György. Asszisztens edző: Farkas Márton. Kapusedző: Ovszijenko Volodimir. Erőnléti edző: Cziranku Attila, Vas Dávid. Masszőr: Doka Norbert. 

A bajnokság végeredménye

1. Várda LA 22 14 3 5 57-32 45

2. DVSC 22 14 2 6 48-32 44

3. Honvéd 22 13 3 6 56-30 42

4. Ferencváros 22 13 3 6 51-33 42

5. ETO FC Győr 22 13 2 7 48-34 41

6. Puskás Ak. 22 11 2 9 47-38 35

7. Paks 22 8 3 11 35-45 27

8. MTK 22 6 5 11 33-42 23

9. DVTK 22 6 5 11 32-41 23

10. Pécs 22 6 4 12 18-38 22

11. Vasas KA 22 5 7 10 41-56 22

12. Mol Fehérvár 22 2 3 17 19-64 9

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában