Kelet-retró

2022.05.27. 16:00

Bontják a felüljárót Nyíregyházán

Napozóterasz lesz a Hármasdombon épülő új kórház tetején, nagy sikert aratott a Nyíregyházán gyártott áruszállító. Felidézzük, miről írt a Kelet-Magyarország évtizedekkel ezelőtt ezen a napon.

Illusztráció: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

1962. május 27., vasárnap

Napozóterasz lesz a Hármasdombon épülő új kórház tetején

A Nyírség egyik legszebb helyén, a Sóstót ölelő erdőben gépbúgás, kopácsolás, hangos szó töri a csendet: épül megyénk legújabb egészségügyi létesítménye, a nyíregyházi 300 ágyas tbc-kórház. Tavaly nyáron jelentek meg az építők, és már látni a hatalmas, külsőleg tetszetős épületcsoport végső formáját. Kis, bogárhátú úton érhető el a tbc-kórház az Erdei kitérőtől, villamosmegállótól. Elöl, déli fekvéssel képezik ki a főépületet, melynek első és második emeletén 75, négy-négy beteg befogadására képes szobát építenek. Legfelül a foglalkoztatószobák mellett közel 600 négyzetméternyi napozóterasz lesz. 

Az összekötőépület aljában a fertőtlenítőt, a portát és a felvételi szobát helyezik el, az első emeleten a büfé, a fodrászhelyiség, a másodikon a laboratórium és a műtő, legfelül pedig több fektetőszoba lesz. A B megjelölésű épületben található majd a kazánház, a konyha, az étkezde s néhány orvosi szoba, hivatali helyiség. Megyénkben, ahol korábban tudvalevőleg a legtöbb áldozatot szedte a tüdővész országos viszonylatban. most 23 millió forintért új kórház épül. Jövő ősszel adják át. 

 Nagy sikert aratott a Nyíregyházán gyártott áruszállító

A Szabolcs T175 és D125 köbcentiméteres áruszállító motoroskocsikra méltán lehetnek büszkék a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Ktsz tagjai, nagy sikert arattak az Ipari Vásáron.

Bontják a felüljárót Nyíregyházán

A nyíregyházi konzervgyár építése szükségessé tette a Dohánybeváltó- és Fermentáló Vállalat felé vezető vasúti felüljáró megszüntetését. A forgalmat a Derkovits utcára terelték át. Képünkön: bontják az utat.

1972. május 27., szombat

Elkészült a rekonstrukció

Tiszavasváriban 780 milliós költséggel elkészült az Alkaloida Vegyészeti Gyár rekonstrukciója.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában