Baleset

2022.06.28. 09:18

Vonattal ütközött egy autó Nyíregyházán

Motorvonattal ütközött egy személyautó a nyíregyházi, Lapály utcai vasúti átjárónál.

Forrás: illusztráció / haromhatar.hu

Vonat ütközött autóval a Lapály utcánál – érkezett a rövid információ kedden reggel. Hamar kiderült: szerencsére személyi sérülés nem történt. Az átjárónál nem ez az első közlekedési baleset, sőt, olyannyira a sokadik, hogy sürgős beavatkozást igényel a döntéshelyzetben lévő, illetékes szakemberek részéről.  

A MÁVINFORM tájékoztatása szerint kedden Nyíregyházáról 7:43-kor Vásárosnaményba indult el az a személyvonat, amely a Lapály utcai andráskeresztes vasúti átjáróban egy autóval ütközött össze. A balesetben érintett vonat helyett Vásárosnaményig pótlóbusz szállította az utasokat.
A balesetben az autó kisodródott a vonat elől. Az első becslések szerint a személygépkocsi totálkáros lett, a motorvonatban többszázezer forintos kár keletkezett.

– Az elmúlt időszakban sajnos sok anyagi kárral járó baleset történt a Lapály utcai vasúti átjárónál. Hiába van ott a STOP-tábla, többen figyelmen kívül hagyják és nem a kellő óvatossággal közelítik meg a síneket. A Bzmot motorvonat a pályamaximált 40 km/h-s sebességhatár alatt közlekedett, és nem tudta elkerülni az ütközést. Több szakember egybehangzó véleménye, hogy a jobb beláthatóságért célszerű lenne parabolatükörrel kiegészíteni a figyelemfelhívó jelzéseket – reagált érdeklődésünkre Bordás Béla közlekedési és baleseti tudósító, városgondnok.

LTL

---------------------------------------------------------------------

Piros-fehér andráskereszt

Figyelemfelkeltő vasútbiztonsági kampányt indított a MÁV a vasúti-közúti átjárókban bekövetkezett balesetek növekvő száma miatt. Tavaly 50 százalékkal nőtt az ilyen esetek száma az előző évhez képest. A MÁV csaknem 7700 kilométer hosszú vasúthálózatot működtet, amelyen több mint 3600 vonat jár, összesen 5500 olyan átjáró van, amelyben a közúti és a vasúti hálózat keresztezi egymást, ezeknek mintegy felében csak a vasúti átjáró kezdetét jelző, piros-fehér andráskereszt van (ezek kisforgalmú átjárók). Az elmúlt 14 év statisztikája azt mutatja, hogy mindig a közúti közlekedők figyelmetlenség vezet a balesetekhez.    

---------------------------------------------------------------------

Motorvonattal ütközött egy személyautó Nyíregyházán, a Lapály utcai vasúti átjárónál. A balesetben az autó kisodródott a vonat elől. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járművet. A helyszínre a mentők is kiérkeztek.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság -

Címkék#baleset

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában