Asztalitenisz, Extraliga, NAC Nyíregyháza

2022.09.28. 12:43

A NAC Nyíregyháza értékes győzelemmel kezdte a szezont

A NAC Nyíregyháza csapata, balról: Adamik Csenge, Laskai Írisz, Pad Franciska, Fülöp Szilvia

Forrás: szakosztály

Az elmúlt hétvégén megkezdődtek a küzdelmek a női Extraligában, a Marczibányi téri Ormai-csarnokban találkoztak újra a magyar női élvonal csapatai, hogy múlt pénteken, szombaton és vasárnap lejátsszák a bajnokság első fordulóit. A tömbösített játéknapokon állt ismét asztalhoz a NAC Nyíregyháza is, Dorogi János csapata négy mérkőzést játszott. Az aktuális kiírásban megváltozott a lebonyolítás rendje, a tizenkettőről tizenhat fősre duzzasztott mezőny januárig az alapszakaszban küzd meg egymással. Ezután az elért eredmények alapján kettéválik a mezőny, az első nyolc a felsőházban, míg a mezőny másik fele az alsóházban folytatja a küzdelmeket, az alapszakaszban elért egymás elleni mérkőzések eredményeit pedig magukkal viszik a felek.
A mieink nehéz sorsolást kaptak, hiszen az első tömbösített hétvégén négy ellenfelükből három is az első négyben végzett az előző kiírásban. 
– A tavalyi alapszakasz győztes Erdért ellen kezdtünk, amely egy kimondottan jó csapat, tele felnőtt válogatottkerettaggal – kezdte érdeklődésünkre Dorogi János, a NAC Nyíregyháza edzője. – Egyetlen győzelmünket Laskai Írisz aratta. Következett a Kecskemét, az eredmény sima vereséget sejtet, több mérkőzésünket azonban csak 3:2-re veszítettük el. Másnap következett az Ajka, amelytől tavaly kétszer is simán kikaptunk, ezúttal is erre számítottunk. A lányok azonban rám cáfoltak, remekül küzdöttek és ha a szerencse mellénk szegődik, a mérkőzést megnyerhettük volna.
Hajdúhadházon folytatják
– A Békés ellen mi voltunk az esélyesek, ennél azért szorosabb eredményre számítottam. Örülök a nem várt nagy különbségű győzelemnek, amely sokat fog majd érni a rájátszásban – zárta Dorogi János.
A női élvonal november végén újabb négy fordulóval Hajdúhadházon folytatja a küzdelmeket.

Extraliga, női
Erdért-NAC Nyíregyháza 6:1
Győzött: Laskai.
Kecskemét-NAC Nyíregyháza 6:2
Gy.: Fülöp, Laskai.
Ajka-NAC Nyíregyháza 6:3
Gy.: Laskai, Pad, Adamik.
NAC Nyíregyháza-Békés 6:1
Gy.: Fülöp2, Laskai 2, Adamik és a Laskai, Adamik páros.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában