Nyíregyháza

2022.11.28. 11:30

Közel száz évig óvták a patika kincsét

Az országos viszonylatban is egyedülálló bútorokat megőrzik az utókornak.

SZA

Ilyen volt, s ilyen lett | Fotók: Gyógyszertár, Dodó Ferenc

A gyógyítás, s ezzel együtt a gyógyszerek története szinte egyidős az emberiséggel, és bár már a középkorban is voltak apotékák, Magyarországon a gyógyszerészet a XIX. században indult igazán gyors fejlődésnek. Szabolcs vármegyében, s egyben Nyíregyházán a legrégebbi gyógyszertár az „Arany Sas” patika volt, ami az alapítása évétől, azaz 1648-tól az államosításig több mint háromszáz éven át folyamatosan működött a mai Korona hotel épületében. 

A második a sorban a „Magyar Koronához” nevet viselte, s 1834-től a Luther utcán működött, ezt követte az 1867-ben megnyitott Korányi patika a régi Bessenyei téren. Ahogy fejlődött a város, úgy nyíltak újabb és újabb patikák, az alább olvasható történetünk „főszereplője” pedig nem más, mint Nyíregyháza hetedik gyógyszertára, melynek létrehozása a máriapócsi születésű Gergelyffy György nevéhez fűződik.

Miniszteri engedély

Feleségével, Halmágyi Ilonával éveken át Szilágynagyfaluban működtettek patikát, majd Nyíregyházára költöztek, s Gergelyffy 1914-ben kérvényezte egy új gyógyszertár megnyitását. A vármegyei törvényhatósági bizottság ezt nem támogatta, a belügyminiszter azonban engedélyezte annak felállítását az Arany János utca és a Szarvas utca találkozásánál – olvasható a Nyírvidék 1914. április 26-ai számában. 

Az első gyógyszertárát mégsem itt, hanem a Bethlen utca 16. szám alatt nyitotta meg Gergelyfyy 1916-ban – s a jó hírről egy, a Nyírvidékben feladott hirdetésben tájékoztatta a városlakókat. 1927. július 31-én a lap arról számolt be, hogy a tulajdonos a „gyógyszertárát a Kállói ucca 10. szám alá helyezte át” – 1943-ban a Kállai utcát átnevezték Szent István utcára, a szerk.

Egyedülálló érték

A II. világháború után újranyitotta üzletét – erről a Magyar Nép 1945. július 1-jei számában megjelent apróhirdetés is tanúskodik –, 1948-ban pedig, akárcsak a többi patikát, ezt is államosították. Az 1960-as években vette fel Kazay Endre nevét a patika, amelyről többször is hírt adott a Kelet-Magyarország, legutóbb néhány hónappal ezelőtt, amikor megírtuk, hogy a bútorzat a Jósa András Múzeumhoz került. Merthogy dr. Szűcs József, aki fél évszázadon át vezette a gyógyszertárat, az év elején átadta a stafétabotot dr. Kovács Zoltánnak, aki tudta: ahhoz, hogy az épület megfeleljen a XXI. század elvárásainak, fel kell újítani, a bútorokat pedig kicserélni.

– Tisztában voltunk azzal, hogy a berendezés nem csak nyíregyházi viszonylatban különleges, de az országban is csak kevés hasonló van – mesélte lapunknak a fiatal gyógyszerész és hozzátette: a bútor, ami minden bizonnyal a nyitás, tehát 1927 óta ott volt a patikában, gyönyörű, s egyedi, ám mivel rengeteg kis fiókja van, a mai gyógyszerkínálat tárolásához nem praktikus. Mivel számukra nagy értéket képviselt, semmiképpen sem akarták kidobni és szerették volna jó helyen tudni.

Kutatja a történetét

– Arra gondoltam, hogy a múzeum biztosan örülne neki, ezért felhívtam Mohácsi Endrét, az intézmény történeti osztályának vezetőjét, aki a beszélgetésünk után alig egy órával már itt is volt. Lenyűgözte a berendezés, ami azért maradhatott meg ilyen kitűnő állapotban, mert dr. Szűcs József 50 éven át ápolta, s gondozta, hiszen tudta, hogy darabjai Nyíregyháza hetedik legrégebbi gyógyszertári berendezési tárgyai. Nagy örömünkre a múzeum fogadókész volt, hiszen a Rozsnyai gyógyszertár bútoraival együtt a két világháború közötti Nyíregyháza kilenc gyógyszertárából immár kettőt tudnak megőrizni az utókornak.

– Így már nyugodt szívvel láthattunk neki az átalakításnak, és elkészíthettük a város egyik legszebb, legmodernebb gyógyszertári eladóterét – mesélte dr. Kovács Zoltán és hozzátette: számára fontos a régmúlt, ezért elkezdte kutatni a patika történetét. Sok levéltári irat és újságcikk is előkerült – azt tervezi, hogy ezeket a régi, kézzel festett üvegekkel és a patika egykor használt eszközeivel együtt egy vitrinben kiállítja majd az Alma gyógyszertárban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában