Szabolcs-Szatmár-Bereg

2023.02.06. 16:09

Ítéletet hozott a bíróság a 21 évvel fiatalabb feleségét megfojtó vádlott ügyében

Családi dráma Szabolcsban: enyhítő és súlyosító körülmények is akadtak.

Fotó: police.hu

A Nyíregyházi Törvényszék a 2023. február 6-án megtartott tárgyaláson 10 év börtönbüntetésre ítélte M.T. vádlottat emberölés bűntette miatt, valamint kizárta a feltételes szabadságra bocsátás kedvezménye alól és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ítélet szerint a vádlott egy szabolcsi településen élt együtt a tőle 21 évvel fiatalabb feleségével, de a házasságuk 2021 nyarán - a férfi irracionális féltékenysége miatt -megromlott.  2022. január 1-jére virradó éjszaka szóváltásba keveredtek, melynek során a vádlott olyan erővel szorította meg a már ágyban fekvő felesége nyakát, hogy az asszony a helyszínen elhalálozott. 

Ezt követően a vádlott öngyilkosságot kísérelt meg eredménytelenül, majd reggel 7 óra körül telefonon értesítette a segélyhívót, hogy megölte a feleségét.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte többek között a vádlott beismerő vallomását, megbánó magatartását, az önfeljelentést, míg súlyosító körülmény a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodottsága, a közeli hozzátartozó sérelmére történő elkövetés.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést - tájékoztatta szerkesztőségünket Molnár Dóra, a Nyíregyházi Törvényszék sajtótitkára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában