Kelet-retró

2023.02.06. 16:27

Emberölés asszonyszöktetés miatt Mátészalkán

Vélemények a szabolcsi üdítőről, Ajakon működik a megye utolsó hagyományos olajütője. Felidézzük, miről írt a Kelet-Magyarország évtizedekkel ezelőtt ezen a napon.

Illusztráció: Shutterstock

1963. február 6., szerda

Emberölés asszonyszöktetés miatt Mátészalkán

Annak, hogy B. S. a börtönbe került, az előzményei 4 évre nyúlnak vissza. Ugyanis öccsének feleségét K. J. megszöktette és három hétig közös háztartásban éltek. Ettől kezdve B. és K. között haragos viszony alakult ki. 

1962. szilveszterén B. S. elment a mátészalkai kultúrházba szórakozni. A rendezők azonban nem engedték be, mert nem volt meghívója. Elindulás előtt magához vett egy régi honvédségi bajnétot, hogy ha valaki bántani akarja, legyen mivel védekeznie. A kultúrház előcsarnokában várakozott, amikor megjelent K. J. is. Bár haragos viszonyban voltak, beszélgetni kezdtek. 

- Ne haragudj, hogy az öcséd feleségét megszöktettem - mondta K. - Nem csak én vagyok a hibás, hanem az asszony is. Ha ő nem jön, nem történt volna meg ez az egész dolog. 

B. igyekezett megnyugtatni, hogy nem haragszik. Indítványozta, hogy fogyasszanak el közösen egy pohár bort. Ittak, beszélgettek. Éjfél felé átmentek K. szállására és tovább italoztak. Az asszonyszöktetés ismét szóba került. K. az ital hatása alatt kijelentette, hogy még B. feleségét is megszökteti. Veszekedni kezdtek. Előkerült a bajnét is, de K. J.-nek sikerült kicsavarni ellenfele kezéből és az ágy alá dobni, de B. később ismét magához vette. 

Mivel már éjfél régen elmúlt, B. hazafelé készülődött. Megkérte a házigazdát, hogy kísérje haza. A Móricz Zsigmond utcában ismét kötekedni kezdtek. A dolog most már komolyra fordult. B. elővette a bajnétot és K. hátába döfte. A penge 20-24 centi mélyen hatolt a férfi hátába, megsértette az ütőereket, a tüdőt, s azonnali halált okozott.

B. S. ügyében emberölés büntette miatt hamarosan ítéletet hirdet a megyei bíróság.

1973. február 6., kedd

Vélemények a szabolcsi üdítőről

A Szabolcs megyei MÉK új almás üdítőitaláról írt a Népszabadság. Néhány vélemény más megyéből: "Nem, még nem próbáltuk ki. 3,60-ba kerül, a többi meg csak 3 forintba." Egy másik: "Az egyík legjobb, legtisztább gyümölcslé." A harmadik: "Mi nem rendeljük. Drága." Így egy pincér: "Őszintén megmondom, nem szívesen viszem ki. Olcsó. Igaz, a Cola, a Jaffa még olcsóbb, de legalább azokhoz sokan konyakot, gint kérnek." 

Ilyen a fogadtatás - rögtönzött közvélemény-kutatás alapján. A MÉK vállalat az idén újabb 6 millió üveggel kíván eladni, még mindig veszteséggel. Meg akarják viszont alapozni az országos terjesztést, az évi 10-12 millió üveg almaital eladását, s ez már szerény nyereséget is jelentene.

1983. február 6., vasárnap

Ajakon működik a megye utolsó hagyományos olajütője

A recept a következő: hajald meg a napraforgót, őröld lisztté a nyers magot, utána gőzben főzzed 15 percig, majd sajtold nagy nyomáson, hogy a csurranó aranysárga olaj megtöltse a kannákat. Étkezésre kitűnő, de a maradék olajpogácsa sem megy kárba, mert ha valamitől, ettől hízik igazán a disznó. 

Valaha húsz-harminc kilométeres körben már akadt egy olajütő. Most viszont a megyében, de még Észak-Magyarországon sem találni hagyományos olajütőt Ajakon kívül. 

- Hozzák is a magot mindenhonnan, olyan jó ez az olaj, hogy az orvosok is idejárnak - büszkélkedik az olajütőmester, Vasas Pál. 

Korántsem állítható, hogy itt a legmodernebb berendezések működnek. Nyilván egy olyan korszerű növényolajgyárban, mint a nyírbátori, sokkal több olajat nyernek ki a magból. Azonban a szinte ipari műemléknek számító darálón, préseken nyert olaj íze, zamata sokaknak többet jelent, mint a régi idők emlékezete. Talán ezért is akad az ajaki Búzakalász Termelőszövetkezet olajütőjének májusig munkája. Hol többen jönnek, hol kevesebben, a mester indítja a gépet, lendül a szíjhajtás, 200 atmoszférás nyomással sajtolják ki az olajat a magból. S a maghéj sem pocsékolódik el, mert azzal fűtik az üstöket. 

- Fiatal legény voltam 1942-ben, amikor idekerültem. Akkor még jóval többen voltunk, de most másodmagammal is elboldogulok mindennel - mutatja Vasas Pál. Odaáll az olajütő mellé, emeli a fazekat, amivel megtölti a formát, s máris teszi hozzá: - Omlik belőle az olaj, mint must a prés alól. Megpirít egy karéj kenyeret hozzá, ennél finomabbat nem ehet. 

Vasas Pál az olajütőt tölti, Vajda Péterné az olajpogácsát szedi ki

2006. február 6., csütörtök

Családja szeme láttára gázolták halálra Virányosnál

Halálos közlekedési baleset történt Virányos közelében a 38-as úton. Egy személygépkocsi vezetője családjával Rakamaz felé tartva úgy döntött, hogy a hó miatt nem folytatja útját és visszafordult. Megállt egy veszteglő kistehergépkocsi mellett, és a 44 éves férfi segített kiásni a hóban elakadt jármű kerekeit. 

A munka végén a személygépkocsi vezetője visszament a kocsijához, de a szél miatt háttal indult el, és akkor esett el, amikor odaérkezett a hókotró. A szerencsétlenül járt ember a tolólap mögé került, ezért a munkagép kerekei átmentek rajta. A férfi azonnal szörnyethalt.

Hóviharral tért vissza a tél, megyénkben is sok út járhatatlan

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában