Gyilkosság

2023.05.28. 13:48

Bevallotta - szántóföldön fogták el a nyírkátai gyilkosság gyanúsítottját (fotók)

A 31 éves férfi bántalmazta, majd megfojtotta élettársát.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást O. B. 31 éves nyírkátai lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2023. május 27-én hajnali 3 órakor kereste fel élettársát, akit a hajánál fogva megragadott és arra kényszerítette, hogy vele menjen, majd ismeretlen helyre távoztak. Ezalatt O. B. az asszonyt több alkalommal bántalmazta, majd megfojtotta. A nő holttestét 8 óra után Nyírkáta külterületén találták meg, azonban a férfi elmenekült a helyszínről.

Forrás: police.hu

A szabolcsi nyomozók haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést és a feltételezett elkövető felkutatását, aminek eredményeképpen csupán néhány órán belül 2023. május 27-én 12 órakor Nyírkátán egy szántóföldön elfogták.

Forrás: police.hu

A rendőrök O. B.-t a vármegyei rendőr-főkapitányságra előállítottak gyanúsítottként kihallgattak, majd őrizetbe vették. A férfi vallomásában a bűncselekmény elkövetését elismerte. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előterjesztést tett a gyanúsított letartóztatásának indítványozására - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában