Fórum

2022.05.18. 09:30

Hamarosan készülhet a bekötőút egy szakasza

Két kisebb település tartozik a bátaszéki önkormányzathoz, Kövesd és Lajvér. Mindkét helyen lakossági fórumot tartottak a múlt héten.

M. I.

Beküldött kép.

Kövesden szép számmal jelentek meg a település lakói, hogy megosszák az észrevételeiket a polgármesterrel, aki igyekezett minden kérdésre válaszolni, számolt be az eseményről a bataszek.hu. A legfontosabb téma a bekötőút kivitelezésének a kérdése volt: lesz-e, mikor lesz, milyen szélességben, milyen hosszúságban készül majd el az útszakasz, valamint megoldják-e a vízelvezetést, és készül-e útpadka? A rendelkezésre álló, a kormány egyedi döntésének köszönhetően vissza nem térítendő 41 millió forint támogatásból előreláthatóan augusztus végére készülhet el a bekötőútból 400 méter. 

A közbeszerzési eljárás még zajlik. Az azonban biztos, hogy az útépítés alatt félpályás útlezárásra kell majd számítani az arra közlekedőknek. Ha elkészül az új útburkolat, akkor nagyban megkönnyíti majd, és biztonságosabbá teszi a közúti forgalmat. 

Minden évben visszatérő probléma, így ismét előkerült a körforgalomnál lévő árok takarításának kérdése, valamint a közterületek karbantartása is. Dr. Bozsolik Róbert polgármester elmondta, hogy az idei esztendőben közel 200 millió forinttal kevesebb összegből gazdálkodik a város, valamint a Bátkom2004 Kft. dolgozóinak a száma is csökkent, így ezeknek a karbantartási feladatoknak a rendszeres ellátása továbbra is nehézkes lesz. Ráadásul az idén a már rendszeresnek mondható 2,5 millió forintos felújítási összeg sem jut Kövesdnek. 

Lajvéron kevesebb érdeklődő vett részt a nyilvános eseményen. A polgármester itt is elmondta, anyagi források híján Lajvér településre sem jut az idén a 2,5 millió forint felújítási összeg, valamint ugyan pályáznak útszakasz felújítására a Nyéki-hegyi út és a Pincesor tekintetében, de ha a benyújtott pályázat nem nyer, akkor sajnos csak a jelenlegi állapotok megőrzésére lesz lehetősége az önkormányzatnak. 

Mindkét településen a kápolna renoválása is szóba került. Mivel egyházi tulajdonban vannak ezek az épületek, az önkormányzatnak hatásköre nincs. A problémát az önkormányzat munkatársai jelzik az illetékesek felé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában