Kosárlabda

2022.08.10. 18:33

Kevesebb lehetőség lesz majd a javításra

A rájátszásba kerülés a cél az Atomerőmű SE-nél a férfi kosárlabda-bajnokság új idényében. Csirke Ferenc vezetőedző alatt szinte a teljesen kicserélődött a paksiak kerete.

Munkatársunktól

Csirke Ferencnek új csapatot kell építenie Pakson

Fotó: Laufer László

„Nem lesz könnyű dolgunk, mert korábban egyetlen csapattaggal sem dolgoztam együtt, ellenfélként persze ismerem Eilingsfeld Jánost, Kovács Ákost vagy Taiwo Samuelt. Ezért is volt most hasznos, hogy július végétől két hét egyéni képzést tartottunk a játékosoknak, hogy ott is tudjunk ismerkedni egymással” – nyilatkozta testvérlapunknak, a Nemzeti Sportnak a paksiak nyáron kinevezett vezetőedzője.

Csirke Ferencnek össze-, a szurkolóknak viszont megszoknia kell majd az új paksi arcokkal, melyben a fent említett Eilingsfeld Jánoson és Kovács Ákoson kívül Pajor Dávid és Gulyás Milán maradt hírmondónak. Igaz, ez nem akkora meglepetés, hiszen története egyik, ha nem a legrosszabb szezonját zárta májusban az ASE azzal, hogy az alapszakaszban utolsó lett és csak a pécsiek elleni playout-párharcban hosszabbította meg élvonalbeli tagságát.

Az új érkezőkről a szakember elmondta, a 22 éves Taiwo Samuel megszerzésének nagyon örül, mert kellett a csapatba egy magyar magasember (a nigériai születésű játékos magyar állampolgársággal is rendelkezik). Légiósválasztásnál viszont fontos volt az összegkereten belül mozogni, mert nem szerettek volna túlköltekezni.

„Jordan Mincsevet Oroszlányból ismerjük, hármas és négyes poszton is tud jól teljesíteni, ideális megoldás, mert szélesíti a variációs lehetőségeinket. Az újonc center, Paul Atkinson tud háttal a gyűrűnek is játszani, ezért is választottuk. Légiósirányítónk kapcsán voltam a legfinnyásabb, sokat válogattam, mire Deon Edwint kiválasztottuk, mert ő képes lehet Kovács Ákossal együtt is játszani, akár húsz percet is” – indokolta döntéseit a férfibajnokságba két év szünet után visszatérő 46 esztendős szakember.
A bajnokságról elmondta, sok év után először nem lesz középszakasz, azaz 26 mérkőzés áll rendelkezésre a minél jobb pozíció kiharcolására.

„Éleslövészet lesz, a rajtra nagyon oda kell figyelni, mert kevesebb lehetőség lesz a javításra. A playoffba kerülés a cél és az, hogy a játékosaink fejlődjenek” – mondta a pécsi születésű Csirke Ferenc, hozzátéve, egy légiós még érkezni fog Paksra.

A paksiak hétfőn kezdik meg a felkészülést a Gesztenyés úti sportcsarnokban. A légiósok érkezése augusztus végére várható, Eilingsfeld Jánosra pedig korlátozottan tud majd számítani a stáb a válogatott szereplései miatt. 

A négyszeres bajnok és négyszeres Magyar Kupa-győztes Atomerőmű SE első nyári felkészülési mérkőzéseit Csehországban játssza szeptember 7-én és 8-án az élvonalbeli BC Brno és a BK Redstone Olomoucko Prostejov ellen. Ezt követően 13-án Szegeden lépnek pályára a paksiak, majd 16-17-én a Gesztenyés úton ismét megrendezik a Morgen Ferdinánd-emléktornát, amelyen a tervek szerint a Szeged, a Kaposvár és a Brno vesz részt. Az utolsó két felkészülési összecsapásukat, 23-24-én Kaposváron az Orosz László-emléktornán vívják az atomvárosiak.

Az Atomerőmű SE játékosmozgása

Érkezett: Taiwo Samuel (nigériai-magyar, Szolnoki Olajbányász), Jordan Mincsev (bolgár, Levszki Szófia, bolgár), Paul Atkinson (amerikai, Notre Dame Egyetem), Deon Edwin (amerikai, Rabotnicski, macedón).
Távozott: Frank Áron, Martynas Pacevicius (litván), Kendrick Brown (amerikai), Mislav Brzoja (horvát, Siroki Brijeg, bosnyák), Deshon Taylor (amerikai, Kouvot, finn), Kis Raul, Kenneth Goins (amerikai), Szalai Milán.
Maradt:  Kovács Ákos, Pajor Dávid, Gulyás Milán, Eilingsfeld János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!