Sajtótájékoztató

2022.08.15. 18:09

Gazdagabb programkínálat várja a közönséget Szekszárdon

Az októberben kezdődő színházi évadról és a közelgő ünnepekről, a Szent István nap és Szekszárd Város Napja programjáról beszélt hétfő délutáni sajtótájékoztatóján Berlinger Attila, a Babits kulturális központ igazgatója.

Szepesi László

Fotó: a szerző felvétele

Elmondta, a korábbi vírus nehezítette évek után idén már remélhetően sokkal teljesebb, gazdagabb évad kezdődhet ezen az őszön. Három bérletet kínálnak a szekszárdiaknak, a Múzsa-, az Orfeum- és a Pódium bérletet. Valamennyi a kulturális központ jó kapcsolatainak köszönhetően magas színvonalú előadásokat tartalmaz majd. 

A Múzsa bérletben a Turay Ida Színház, a Budapesti Játékszín előadásai lesznek többek között, az Orfeum bérlet egyik előadása Budapest Playhouse produkciója, a Pódium bérlet előadásaiban a Magyarországi Szerb Színház, a Turay Ida Színház művészei szerepelnek, továbbá Pokornyi Lia zenés estjét láthatja a publikum. Ezeken kívül lesznek gyermekelőadások: a Micimackó a Hamupipőke, A kis hableány és a Hattyúk tava. Az egyik szabad program a Petőfi évhez, Petőfi születésének 200. évfordulójához kötődik, de Szabadság szerelem címmel Rékasi Károly előadói estje is műsorba került, valamint Csányi Sándoré.

A következő két hétben azokat a bérleteseket várják, akik korábbi helyeiken szeretnék látni az előadásokat, majd azt követően azokat, akik bérletet váltanának.

Berlinger Attila ezt követően a hamarosan következő két ünnepről szólt, elsőként a Szent István nap programjáról. Ez huszadikán háromnegyed kilenckor ünnepi szentmisével és kenyérszenteléssel veszi kezdetét a belvárosi római katolikus templomban. Ezt követően a Csurgó zenekar, illetve Szent Istvánt és Gizellát megszemélyesítő nevű óriásbábok kíséretében ünnepi felvonulással folytatódik a Szent István szoborhoz. Tíztől térzenét hallhatnak az érdeklődők az Alisca Banddel, majd megemlékezés és koszorúzás lesz a Szent István szobornál, ahol Gyurkovics János Szekszárd alpolgármestere mond ünnepi beszédet. 

A vármegyeháza kertjében gyermekprogram várja az ünneplőket: meseiroda és játszópark hagyományőrző népi ügyességi játékokkal. Estefelé, fél hétkor folytatódik a program a Béla király téren, ahol elsőként a Bartina Néptánc Egyesület táncosai szórakoztatják a nézőket. Fél hétkor lesz a magyar bor napja alkalmából a koccintás, ez már hagyomány, az ország legtöbb településén ekkor egyszerre amalik poharukat az emberek. A szervezők most arra kérik a szekszárdiakat és az idelátogatókat, hogy hozzanak magukkal egy poharat, amelybe a szekszárdi borászok és a kulturális központ jóvoltából kerül majd jó bor. Lesz még Barbária koncert, Swing á la Django Feat Toldi Vikivel, és este tizenegykor utcabál a Bravo zenekarral.

Augusztus 29. hagyományosan Szekszárd Város Napja. Ekkor adják át az arra érdemeseknek a város kitüntetéseit. Mivel korábban is több napos volt ez az ünnep, most a megelőző hétvégén lesznek rendezvények. Szombaton este Az ókeresztény szarkofág: a völgy dermesztő ölelésében címmel zseblámpás éjszakai rejtély vadászat lesz. Ezen a csapatok feladata, hogy meghatározott úton haladva Szekszárd tereinek, utcáinak emléktáblái segítségével derítsék fel a játék alapját képező rejtélyes történet fontos momentumait. A vármegyeháza udvarán pedig Retro Disco show szerezhet örömet a régi dalok kedvelőinek. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában