Takarékosság

2022.08.19. 20:05

Bíznak a kormányzati mentőcsomagban a Tolna megyei városok

Nemrégiben foglalkoztunk azzal, hogy a falvakat milyen módon érinti az energiaválság, melyik hogyan próbál megbirkózni a feladattal. Most a nagyobb lélekszámú településeket, városokat kérdeztük, lesznek-e és ha igen, milyen intézkedéseket terveznek.

Legutóbbi körképünk tanulsága szerint a válság miatt vélhetően a legkisebb települések kerülhetnek a legnehezebb helyzetbe, de a nagyok is komoly gondokkal nézhetnek szembe, hiszen bár adóbevételük jelentősebb, kiadásaik, rezsiköltségük is nagyságrendekkel magasabb, mint az apróbb falvaknak. Úgy tűnik, azok vannak szerencsésebb helyzetben, akik időben energiatakarékos korszerűsítéseket végeztek, alternatív fűtési módszerre álltak át.

– Az augusztus 1-től érvényes árváltozások ugyanúgy érintik a város önkormányzatának életét, mint a lakosokét. A kormányzati intézkedések nyomán Dunaföldvár is számításokba kezdett, hiszen ez az intézkedés ránk is vonatkozik, ráadásul számunkra nincs rezsicsökkentett ár, mindent piaci áron kapunk – nyilatkozta a napokban Horváth Zsolt polgármester. A városi televíziónak elmondta, a folyamatot azzal kezdték, hogy áttekintették a hozzájuk tartozó intézmények fogyasztását.

Az elektromos árammal vannak a legkönnyebb helyzetben, hiszen még 2017-ben megkezdték a legtöbb, hozzájuk tartozó épület korszerűsítését, hőszigetelését, új ablakokat építettek be, napelemet tettek a tetőkre, így csökkentve az energiafogyasztást. Úgy számolnak, hogy durván a két és félszeresére fog nőni a piacról beszerezhető áram ára, ez szerinte még finanszírozható, természetesen ebben  rengeteget segítenek a naperőműveik.

A dunaföldvári polgármester úgy látja, nagyobb problémát jelent majd a fűtés. Itt is két irányból közelítették meg a kérdést, hiszen a korszerűsítéssel ezen a téren is haladtak: kicserélték a gázkazánokat kondenzátoros turbó kazánokra és a melegvizes rendszereket is átkötötték vezérelt elektromos áramra. Továbbá a fűtést a klímák is segítik, amelyekkel hűteni és fűteni is lehet, így csökken a gázfelhasználás. Előzetes kalkulációval a víz, a szemétszállítás és a csatorna nélkül három-három és félszeresére fog nőni az az összeg, amivel a szükséges energiát biztosítani tudják az intézményeiknek – véli Horváth Zsolt, aki hozzátette, a lehetőségek átvizsgálása után dönthetnek majd a megszorító intézkedésekről.

Pakson egyelőre nem terveznek kifejezetten a közintézményeket érintő korlátozásokat, takarékossági intézkedéseket – tájékoztatta lapunkat az önkormányzat.

A város előtt álló tervezési munkáknak viszont az egyik alapvető pillére az energiatakarékosság. Ennek jegyében több városi intézmény épületén is napelemeket helyeztek el, ezen kívül a legtöbbre okosmérőket telepítettek. A közterületek felújítása során is fokozottan figyel az önkormányzat az energiatakarékos LED világítások kihelyezésére. A közelmúltban Pakson megvalósult energiahatékonyságot eredményező beruházások közül ilyen például a Csengey Dénes Kulturális Központ teljes lapostető hő- és csapadékvíz elleni szigetelésének megvalósítása, a színházterem mennyezetvilágításának felújítása, a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése. Napelemeket helyeztek el több intézményen is, például a Kishegyi-, a Vörösmarty- és a Tolnai úti óvodán, a kulturális központ épületén. Ennek jegyében történt meg a Kápolna utcai új bölcsőde teljeskörű energetikai korszerűsítése, a Kishegyi úti óvoda radiátorainak cseréje, valamint a gyapai közösségi ház nyílászáróinak cseréje is.

Egyelőre nem született döntés az energiaválsággal összefüggő intézkedésekkel kapcsolatban Bonyhádon. – A közintézmények, köztük a művelődési központ nyitvatartását is felül fogjuk bírálni, amennyiben szükséges lesz. Ésszerű keretek közt meg fogjuk hozni a szükséges intézkedéseket – mondta el kérdésünkre Filóné Ferencz Ibolya polgármester.

Tolna megye harmadik legnagyobb településén, Dombóváron a városvezetés nem tervez olyan intézkedéseket, amellyel a megnövekedett energiaárak miatti többletköltségeket áthárítaná a lakosság és a vállalkozások irányába. Szeptember 1-jével nem változik sem a buszbérlet, sem a menetjegy ára, illetve az uszodában is marad a korábban megállapított díjszabás. Pintér Szilárd polgármester elmondta, nagyon bízik a kormányzati „mentőcsomagban”, hiszen központi intézkedés nélkül ezzel a kihívással, az önkormányzat egyedül nem tud megbirkózni, tartalékaik nincsenek a kialakult helyzet finanszírozására.

Tamásit a többi településhez hasonlóan kedvezőtlenül érinti a válság – mondta Porga Ferenc. A polgármester szerint többekhez képest talán azért vannak szerencsésebb helyzetben, mert közintézményeiket 2016 óta geotermikus energiával fűtik. Eleinte hidegebb időjárás esetén gázzal rásegítettek, de 2019 óta ennek szerepét nagyrészt átvette a nagyteljesítményű biomasszával működtetett kazán. Jelenleg azon dolgoznak, hogy ezzel teljesen ki tudják váltani a gázfogyasztást. Az önkormányzati hivatalon belül is átnézték, mivel hogyan lehetne energiát spórolni. A céges dolgozóknak felhívták a figyelmét a takarékos klímahasználatra, az áram és a fűtés ésszerű csökkentésére a kevésbé használt helyiségekben, emellett próbálják optimalizálni a szolgálati gépjárművek futásteljesítményeit is. Áttekintik, hogy bizonyos nagyobb, ritkábban használt épületekben korlátozzák a fűtést.

Tamási közvilágítása is korszerű, takarékos, ledes rendszerrel működik, szabályozható fényerővel. Porga Ferenc jelezte, azt vizsgálják, hogy az energiatakarékosság jegyében a közbiztonság veszélyeztetése nélkül mennyire lehetne csökkenteni a fényerőt a mellékutcákban átmenetileg. Emellett azt is tervezik, hogy a kültéri virágok öntözéséhez a vezetékes víz helyett a saját fúrt kútból használnának vizet. Az energiaköltségeket érintően, mint mondta, jelenleg csak hozzávetőleges számokkal rendelkeznek, biztosat szeptember végén, október közepén tudnak majd.

Szekszárdon a város önkormányzatánál is keresi a lehetőségeket, vizsgálják, hol, lehet csökkenteni a kiadásokat. Felülvizsgálják a szerződéseket és az újak megkötésénél a takarékosság lesz az egyik fontos szempont. Szó volt arról, hogy a szökőkutak működési idejét csökkentik, mert azok szivattyúi is jelentős mennyiségű villamosenergiát fogyasztanak. Ezért mikor a nyári, őszi ünnepek véget érnek, a szüreti napok után, a szökőkutak sem működnek tovább.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában