NB III-as focibajnokság

2022.09.28. 18:45

A vásárhelyiek ellen kezdődött, s ellenük is ért véget a Majos sorozata

Huszonnégy veretlenül megvívott találkozó után maradt alul hazai pályán a Majosi SE, amely 3–1-re kikapott a Hódmezővásárhely FC-től az NB III-as focibajnokságban.

TEOL

Keczeli Krisztián (középen), a majosiak középpályása vezeti a hazaiak akcióját

Fotó: Makovics Kornél

Kardos Ernő gárdája ezt megelőzően 2021. május 2-án, a Bp. Honvéd második csapatával szemben maradt alul saját pályáján (0–2). Érdekesség még, hogy a veretlenségi sorozatot éppen a hódmezővásárhelyiek ellen indították el Pál Achillesék, akik  a 2020/2021-es idény 35. fordulójában 3–1-re verték meg mostani legyőzőjüket a majosi „katlanban”. 

A Közép csoport 10. fordulójában csak a paksiak második csapata örülhetett, amely Böde Dániellel a soraiban simán, 4–0-ra győzött a Bánk Dalnoki Akadémia ellen. Az atomvárosiak öt nyeretlenül lejátszott találkozó után ünnepelhettek újfent három pontot. 

A szekszárdiaknak most nem ment idegenben. A sárga-feketék eddig mindhárom meccsüket megnyerték vendégként, de most alulmaradtak Dunaújvárosban.     

Majosi SE–Hódmezővásárhelyi FC 1–3 (0–1)

Majos, v.: Gáspár A. (Vörös D., Keszthelyi). Majos: Vukman – Czuczi, Pál A., Kugli – Széles B., Budai I. (Ledneczki 76.), Keczeli, Kovács L. (Orsós T., 76.), Petrovics (Lizák P. 52.) – Ulrich (Sajnovics 67.) – Hock. Edző: Kardos Ernő. Hódmezővásárhely: Deczki  – Orosz M., Bata, Tapiska (Barta N., 57.), Molnár B., Hunya, Irmes (Kenderesi D., 71.),  Pesuth (Fődi, 90.), Zabari, Hegedűs M. (Schildkraut, 57.), Szabó P. Edző: Borbás Zsolt. Gólszerzők: Hock (48.), illetve Hegedűs M. (19.), Schildkraut (60.), Kenderesi D. (94.).

Paksi FC II–Bánk-Dalnoki LA 4–0 (3–0)

Paks, v.: Németh G. (Kulcsár D., Dobos).  Paks II: Kovács F. – Gregor (Skripek, 78.), Osztermájer G., Ádám D., Szécsi (Pupp Z., 64.) – Nagy M. (Lakatos-Lengyel, 70.), Görög, Ribár (Pesti Z., 64.) – Volter (Heisler, a szünetben), Böde D., Horváth K. Edző: Kindl István. Bánk: Zima – Darabont, Cseri (Nagy B., 65.), Torda (Kiss K., a szünetben), Józsa (Szentpéteri, 65.), Takács B., Haronisz, Frey, Haffner, Széchenyi (Kócsa, a szünetben), Sápi (Bokros, 78.). Edző: Tábori Ákos. Gólszerzők: Osztermájer G. (7.), Volter (20., 11-esből), Böde D. (24.), Nagy M. (67., 11-esből).

Dunaújváros–Szekszárdi UFC 3–0 (1–0)

Dunaújváros, v.: Borbás B. (Bereczki, Aczél T.). Dunaújváros: Hegedüs L. – Ferenczy, Hesz, Papp M., Galambos – Barna Zs., Kesztyűs M. (Dorogi, 78.), Jakab D. – Csiki N. (Székely B., 87.), Novák Zs. (Vörös T., 78.), Gosztonyi (Varga Sz., 69.). Edző: Horváth Ferenc. Szekszárd: Pomozi – Rácz F., Arena, Kiszely (Tóth D., 73.), Füredi – Gellér (Sütő, 76.), Lékó (Lőrinc D., 67.), Nagy Zs. (Budai D., 67.), Péter D., Béla D. – Csernik. Edző: Turi Zsolt. Gólszerzők: Hesz (44.), Csiki N. (74.), Jakab D. (93.).

Következik, vasárnap, 11. forduló: Dabas–Majos, Iváncsa–Paks II, Szekszárd–Honvéd II 15 óra. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!