Értékek

2022.12.02. 21:13

"A jövőnk múlik azon, kitartunk-e a család mellett" - Kopp Máriát idézte Novák Katalin

A vágyott gyermekek megszületésének támogatása lett a magyar családpolitika alapvetése - jelentette ki a köztársasági elnök a Kopp Mária-emlékév pénteki budapesti záróeseményén.

Forrás: Facebook/Novák Katalin

Novák Katalin kiemelte: Kopp Mária talán először mutatott rá arra, hogy van dolga az államnak - és nem csak az államnak - ott, ahol kevesebb gyermek születik, mint amennyiről a fiatalok álmodnak.

Évtizedekkel ezelőtt felismerte azt, hogy "a jövőnk múlik azon, kitartunk-e a család mellett". Nemcsak a problémákra hívta fel a figyelmet, hanem segített megoldásokat keresni és megtalálni a válaszokat - mondta a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alapítójáról az államfő.

Felidézte: nagyon kevésen múlott, hogy személyesen megismerkedhessenek, hiszen amikor Kopp Mária tíz évvel ezelőtt "elment közülünk", ő éppen akkor kezdett el dolgozni a magyar családokért. Szavai szerint nagyon szomorú a mai napig, amiért nem adatott meg a személyes találkozás lehetősége és öröme.

Tíz éve lépten-nyomon Kopp Mária örökségével találkozunk, és "magam is részese lehetek" az öröksége építésének - mondta Novák Katalin, majd példaként a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalommal való szoros együttműködést említette.

Úgy folytatta: nagyban hozzájárult a pszichológus, orvos örökségének építéséhez a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) megalapítása 2018-ban, a családok évében.

Megjegyezte: az elmúlt tíz év eredményeivel Kopp Mária "elégedett talán nem lenne", de látná és értékelné, hogy folyik a küzdelem. 

Talán értékelné azt, hogy Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a gyermekvállalási kedv, duplájára nőtt a házasságkötési kedv, és az abortuszok száma a felére csökkent - fűzte hozzá.

Megfogalmazása szerint Kopp Mária talán abba is tudna segíteni, hogy "hogyan tovább", mert az elmúlt két-három év mintha megint megnehezítené a gyermekvállalásról és családalapításról szóló döntést - mondta az államfő a többi között a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború következményeire utalva.

Novák Katalin hangsúlyozta azt is, hogy csak férfiak és nők szövetségével lehet megküzdeni a demográfiai válsággal, majd a pozitív életszemlélet fontosságát emelte ki. Mint mondta, nem elég sodródni, hanem az élére kell állni az ügyeknek. Példaként említette, hogy Kopp Mária nem törődött bele a magyar demográfiai helyzetbe. Ugyanez igaz az értékekkel kapcsolatos kérdésekre is - fűzte hozzá, rámutatva: "ki kell állni azon értékek mellett, amelyek örökkévalóságában hiszünk".

A köztársasági elnök szavai zárásaként úgy fogalmazott: "ma nem azért kesergünk, hogy Kopp Mária már nincs itt velünk, nem élhette meg 80 éves kora után ezt az időszakot, hanem annak örülünk, hogy valamikor volt egy Kopp Máriánk nekünk, magyaroknak".

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában